“Mi a társadalom, ha nem az ész fogja össze, ha az érzelem nem teszi érdekessé, s ha nem kellemes gondolatok s igaz jóindulat kölcsönös cseréje? Vásár, játékbarlang, korcsma, vadon, bordély és tébolyda: csakis ez, sorjában, mindazok számára, akikből összeverődik.”

 

/Nicolas-Sébastian Roch Chamfort (1741- 1794) francia moralista író, gondolkodó/

 

“A demokrácia és a plutokrácia (gazdagok uralma) egyjelentésűek. Úgy viszonyulnak egymáshoz, mint szándék a valósághoz, elmélet a gyakorlathoz, ismeret az eredményhez… [A demokrácia] eszményéhez hozzátartozik mind a nagy számok tisztelete …, mind a közvélemény szabadsága, mindenekelőtt a sajtószabadság. Ezek eszmények ugyan, de a közvélemény szabadságához valójában hozzátartozik e vélemény kidolgozása is, ami pénzt igényel, a sajtószabadsághoz a sajtó tulajdona, ami úgyszintén pénzkérdés, és a választási joghoz a választási harc, amely mindig is a pénzt biztosítók igényeihez fog alkalmazkodni. A liberalizmus és szocializmus valamennyi fogalma csak pénz segítségével hozható mozgásba, mégpedig a pénz érdekeinek megfelelően.

… a sajtószabadság eszményével együtt arra a tényre is rájöttek, hogy a sajtó azt szolgálja, akinek tulajdonában van. A sajtó nem terjeszti, hanem előállítja a “szabad véleményt”…

“Nem párbeszéd zajlik az emberek között; a sajtó és vele együtt az elektronikus hírszolgálat egész népek és kontinensek éberlétét elvek, jelszavak, álláspontok, jelenetek és érzések állandó bénító pergőtüze alatt tartja, napról napra, évről évre, úgy, hogy az egyes egyének fokozatosan valamiféle félelmetes szellemi gépezet puszta funkcióivá válnak…

Ma szinte ellenállás nélkül annyira e szellemi tüzérség befolyása alatt élünk, hogy a menetébe való belelátás hiányában e színjáték félelmetes voltát képtelenek vagyunk akárcsak felfogni is. A tisztán demokratikus álruhában fellépő hatalomakarás azzal teljesíti ki mesterművét, hogy ezzel a valaha létezett legteljesebb szolgasággal az objektumok szabadságérzületének még hízeleg is. A liberális polgártudat büszke a cenzúrának, az utolsó korlátnak az eltörlésére, miközben a sajtó diktátora olvasóinak rabszolgaseregét vezércikkeinek, közleményeinek és illusztrációinak a korbácsa alatt tartja…

Mi az igazság? A tömeg számára az, amit naponta olvas és hall… Amit a sajtó akar, az az igaz. A sajtó parancsnokai hozzák létre, alakítják át, cserélik ki az igazságokat. Három hét sajtómunka, és az egész világ megismeri az igazságot. Érvei mindaddig megcáfolhatatlanok, amíg pénz van rá, hogy szakadatlanul ismételje őket…

A sajtó dinamikája tartós hatásra törekszik; a szellemet állandóan befolyása alatt kell tartania. Érvei megdőlnek, ha az ellenérveket nagyobb pénzerő hitelesít, és gyakrabban jelennek meg a szem és a fül számára. A közvélemény mágnestűje minden pillanatban az erősebb pólus felé fordul…

A sajtó ma egyfajta hadsereg; gondosan megszervezett fegyvernemekkel: az újságírókkal, mint tisztekkel és olvasókkal, mint katonákkal. Itt is, mint minden hadseregben a katona vakon engedelmeskedik… Nincs félelmetesebb szatírája a gondolat szabadságának, mint ez. Egykor meg sem kísérelhették az emberek, hogy szabadon gondolkodjanak; most megtehetik, csak éppen képtelenek már rá. Arra gondolnak, amire gondolniuk kell, és ezt érzik szabadságnak.

 

/Oswald Spengler (1880-1936), a XX. sz. egyik legnagyobb kultúrtörténésze/