Itt izlesekrol beszelunk. Neked 5 jo lemez, nekem 5 kalap szar...szoval ezt kizarolag szubjektiven lehet nezni, es igy sok ertelme nincs a szajkaratenak.

De egyebkent sztem a VR is szar. Nagy huho a semmiert. Weilnad nem valo oda, akarki, akarmit mond....

meg valami:

Alan Niven a héten nyílt levelet juttatott el a Metalsludge magazinnak, melyben állást foglal az Axl Rose vs. Scott Weiland vitában.

1986 és 1991 között voltam a Guns n’ Roses menedzsere és mint olyan, láttam az előkészületeit az Appetite For Destruction, a Lies és a Use Your Illusion albumoknak. Részt vettem továbbá az akkor még formálódó Velvet Revolver számos próbáján, így láttam őket élőben játszani. A Velvet Revolver azon javaslatát, miszerint legyek én a banda menedzsere személyes okokra hivatkozva utasítottam el, még mielőtt Scott Weiland lett volna a zenekar énekese.

Slash nagyon pontos zenész, azonban Mr. Weiland – véleményem szerint – egy fogalmatlan, pózoló szélhámos, különösebb látható képességek nélkül, értem ezalatt elsősorban a szerzői képességeket. A banda nem más, mint egy igazán jó gitáros és egy nagyszerű ritmus-részleg tökéletes elpocsékolása (a végkifejlet egy felejthető, egydimenziós album).

Mr. Rose-ról szólva, véleményem szerint ő született tehetség és magától értetődően egyetlen sorával emlékezetesebbet alkotott, mint Mr. Weiland egész karrierje alatt.

Az albumokról szólva, Mr. Rose írta a dalszövegek és zenék jelentős részét, melyek között ott van minden idők legjobban fogyó bemutatkozó rock albuma, melyből csak az Egyesült Államokban 16 millió példány fogyott.

A rivaldafényt megosztotta más egyéniségekkel, akik nagyszerűsége szintén hozzájárult az óriási eladott példányszámhoz.
Az pedig talán kevésbé hangoztatott tény, hogy ő és a zenekar további szerzői előzékeny módon elosztották a szerzői jogokból adódó jövedelmet, ami jóindulatról és józanságról tanúskodik.
Mr. Weiland esetében sem jóindulatról, sem józanságról nem beszélhetünk kiábrándító megnyilatkozásait ismerve, sőt meggyőző tehetségről sem. Az első próbáktól kezdve tartom ezt az álláspontom és úgy gondolom, hogy jobban festett az eredeti bandájában, ahol jobban kiélhette szerzői képességeit. Ebben az esetben talán összehozhattuk volna az igazán komoly és nagy üzletet jelentő, meghatározó rock zenekart (elsimítva a nevetséges bírósági ügyeket, melyek mindig megkeserítik az életet), rajongók millióinak okozva örömöt és az ennek többszörösét jelentő másod- és harmadgenerációs rajongóknak, akiknek soha sem volt esélye a virágos nehéztüzérséget élő ragyogásában látni.
Ez nagy lökést adhatna a zeneipar valódi tehetségeinek.

Üdvözlettel,
Alan Niven