Seki Waker Creative Commons License 2006.03.25 0 0 130

Két bajom van ezzel amit most írsz, de az alapállás azért rokonszenves, és pont emiatt mondom el mi zavar. Kezdjük a könnyebbel Kóka=/=Mikola. Kókát eleve az SZDSZ jelölte, de persze a jelölésnél tekintttel volt arra is, hogy Csillag István után ne nyiljon újabb front a tárcánál. Ezért aztán pártokon kívüli jelöltet állított, olyat, akinél nem könnyű pártalapon lobbyzni. Kóka viszont már régóta résztvett különböző SZDSZ programok kidolgozásában, szakértésében. Végül Kóka János éppen az SZDSZ kampánynyitó küldöttgyűlésén jelentette be, hogy belép, oszt ezzel azon gyűlésen éppen ő aratta a legnagyobb sikert, ami egyben azt is jelzte, hogy az SZDSZ küldöttei nem érezték őt idegennek vagy máshonnan ejtőernyözőnek. Ott voltam, láttam. Szóval erősen sántit a legyszerűsítő és önigazoló formulád. És egyébként is nagyon zavar az a Fityesz reflex, hogy hát nem szép amit tettünk teszünk, de más pártnál is van valami hasonló, vagy ha nincs hát azt hazudjuk valamiről, hogy ugyanaz az eset.

 

Engem nem kell győzködnöd, pontosan tudom, hogy a Fidesz támogatók döntő többsége rendes emeber. Mint ahogy az MSZP támogatói sem elaggott vérekezű komcsik, és az SZDSZ támogatói sem buzik és/vagy narkosok. Abban is egyetértünk, hogy Jobbik-MIÉP és hasonszörű politikai formációk parlamenti jelenléte nem kívánatos, és Torgyán dr. is nélkülözhető eleme a politikai palettának. Az a technika, azonban hogy e kívánatos célokat mindig bekebelezéssel oldotta meg a Fityesz nekem valkahogy az MSZP kampányfönökéről készített gerillaklippet juttatja az eszembe. De a fő baj nem is ez, hanem az, hogy Orbán Viktor teljesen képtelennek tűnik pártok közötti együttműködésre, a politikai reflexei mindig legyűrésről szólnak, sohasem kompromisszumokról, érdekegyeztetésekről. Végül a legfőbb baj az,  hogy ezt Te és még nagyon sok rendes, normális Fidesz támogató már is érzi gázosnak  .

Előzmény: kannibál Kovács (124)