Ez nem szőrszálhasogatás, amire te is rájönnél, ha elgondolkoznál rajta. Ami persze nem kötelező, csak akkor ne ítélkezz.

Én nem félek szembenézni a rám váró jövővel. Persze annak nem fogok örülni, ha mondjuk a párom úgy dönt esetleg, hogy ő gyereket akar, és emiatt szakítunk. Az nagyon-nagyon rossz lesz, gondolom érthető. De akkor sem fogom azt mondani, hogy jaj bárcsak szültem volna egy gyereket, mert lehet, hogy a páromat megtartanám vele (kétlem ugyan, de mindegy- szerintem tuti lelépne, ha rájönne, mit is jelent egy gyerek, ismerem őt) de a mérleg negatívra jönne ki.

Ami a magányos nyugdíjas éveket illeti, arról már kisregényt írtunk, olvass vissza.