Jó, hogy így (át) tudtad értékelni az édesanyáddal való viszonyodat.

Én nem akarom mindenben és mindenkiben csak a rosszat látni, de ha körbenézek, elég kevés pozitív példát látok. Valószínûleg nem elsôsorban az én tapasztalataim számítanak figyelembeveendôeknek, de ha azt veszem, hogy a legközelebbi haverjaim, barátaim 99%-a hímnemû, és bizony rajtuk keresztül elég cifra élethelyzeteket, gondolatokat ismerek meg, hát akkor nem sok okot találok a derûlátásra.

Én úgy vettem észre, hogy az emberek javarésze rendszeresen negatív, megalázó, hamis helyzetekbe keveri magát amiatt, hogy a saját elképzeléseit: házasság, gyerekvállalás- megvalósíthassa. Érdekes kérdés ez, mert ez valószínûleg mindig is így volt, csak kevésbé illett róla szót ejteni.
(Bár az is igaz, hogy régen sokkal nagyobb szabályozó ereje volt a társadalomnak is, és kevesebben kérdôjelezték meg a "dolgok rendjének" helyességét. De akkor is voltak szerencsétlen nôk és férfiak, következésképpen szerencsétlen gyerekek is, mint ahogy most is vannak, és ha jól látom, egyre többen vannak.)
Lehet, hogy egyszerûen csak eljárt az idô a régi családi formák fölött, és lehetne ezt csinálni másképpen is. De ez most még egy átmeneti állapot, régi beidegzôdésekkel és újdonsült félelmekkel.

Én drukkolok Neked, csak sajnos szkeptikus vagyok. Magamat illetôen egészen biztosan.