anblock_italia Creative Commons License 2006.03.21 0 0 2921

Hát sziasztok, az esti traccsparti nem jött össze, most meg még elég korán van, de egy gondolat motoszkál a fejemben, megosztom veletek. Azzal az unásig ismételgetett levélfagyási dologgal kapcsolatban jutott eszembe a megoldás. Már magam is kerülgettem a dolgot, de ma reggel Kiwáncsi hozzászólására gondolva rájöttem a dolog szeritem valószínű lényegére, miszerint az a bizonyos márványos elszíneződés a levélen pont azért lehet, mert a levélben sok a víz és ahogy az a víz megfagy roncsolja a levél szöveteit, de nem annyira, hogy azonnali halálhoz vezessen. A levelek belső szöveteinek kialakulását pedig valószínűleg sokféle körülmény alakítja, ez adhat magyarázatot arra, hogy egyik növényemen csak egy nyár levelei mentek tönkre egyik évben, vagyis az akkor született levelek vsz. valami ok miatt telítettebbek voltak vízzel. Most már csak azt kellene tudnom, mi volt az az ok.

 

Persze tudom, hogy ezzel az okoskodással csak a bizonytalanság magjait vetettem belétek, eddig jól elvolt mindenki azzal a -5 fokig mindent kibír gondolattal, de most már esetleg aggódtok Ti is velem együtt, sajnálom, dehát erről szól a topic, hogy a tapasztalatainkat megosztjuk. Nem kezdtem volna bele, ha nem lettem volna meggyőződve az általam tapasztalt tény igazságáról. Most talán megnyugtató lenne, ha azt írnám, hogy csak különleges fajtáknál tapasztaltam ezt, de nem állíthatom, mert a felkopaszodás több növényemen megtörtént és akkor nem találtam rá logikus magyarázatot. Most viszont valamelyiket kipécézem és minden lehetséges további fagytól megvédem, majd megfigyelve a nyári viselkedését, talán jutok valamire.