Egyáltalán nem akartam előhozakodni egy bizonyos témával, de most erre a hozzászólásra reagálva mégis megteszem.

Azért, mert TE így érzed, miért gondolod, hogy mindenki más is így érez?

Szóval eddig nem akartam beszélni róla (mert úgysem hiszi el senki), hogy én úgy nőttem fel a tesómmal együtt, hogy bennünket sem anyánk, sem apánk nem szeretett.

Az én anyám TUTI nem érzett irántam soha olyasmit, amikről Te írsz. Amikor apánk otthagyott bennünket, anyánk összeszorított fogakkal felnevelt bennünket, és nem titkoltan végig azt várta, hogy mikor szabadul már meg tőlünk. AMikor végre megszabadult, nem titkolta, hogy örül.

Azóta alig látogatom (szinte soha), mert olyanok vagyunk, mint két idegen. Semmi mondanivalónk nincs egymás számára. Az elmúlt 10 évben nem kérdezte meg tőlem, hogy mégis miből élek, meg ilyesmik. Ha összefutunk az utcán (rettegek ezektől a találkozásoktól), annál kínosabb nincs, mert SEMMI mondanivalónk nincs egymás számára.

Szóval más anyák ilyenek is lehetnek, nem mindenki olyan minta, meg szerelmes a gyerekébe, mint Te, vagy mások.

 

Nem akartam anyámmal példálózni, de most már kikívánkozott. Nem mindneki mintaanya. Ő most pontosan annyi "jó szót" kap tőlem, amennyit én kaptam tőle egész életemben. Kevés gyerek van, aki annyiszor hallotta már, mint én, hogy mennyire "hülye vagyok", mennyire "szégyellni való vagyok", "bármelyik gyerek különb nálam". Én ezen nőttem fel.

(Azt hiszem, ezért IS van bennem, hogy egyik diplomát szerzem a másik után, és ugyanígy gyártom a nyelvvizsgákat is, mert bizonyítani akarom, hogy én "nem vagyok hülye". Mindegy: anyám a mai napig hülyének és abnormálisnak tart, akármit csinálok.)  Sosem értettem: egy tömeggyilkosért ott zokog az anyja a képernyő előtt: "az én fiam", engem meg utál anyám, akármit csinálok.

A párom mindig mondja, hogy "vedd már tudomásul, neked nincs anyád", de ezt még mindig nem bírtam feldolgozni. Nem ilyen egyszerű.

 

Ezek után, miután ilyen csodálatos szülőket kaptam (apám még gyerekkoromban nyomtalanul lelépett), nem vágyom gyerekre, és ezen egyesek kiakadnak, és azt állítják, hogy "nem tudhatom, milyen anya lennék".

Azt hiszem, mindenki jobban jár, ha én ezt nem próbálom ki, és mindenekelőtt a meg nem születetett gyerekem jár a legjobban!

 

Ez a nagy szöveg, amikkel itt egyesek jönnek, hogy "akkor is az ő vére", meg ilyesmik, miért nem hiszitek el, hogy némelyik szülőt ez egyáltalán nem érdekli?

 

Ezek után azt a szöveget szeretem még ezoterikus ismerőseim részéről, hogy "én ebbe a családba akartam leszületni". Hát ha én ebbe a családba akartam leszületni, akkor ennek az lett a következménye, hogy megutáltam a gyerekvállalási témát és lehetőséget, mivel mindkét szülőm részéről gyerekek felé való elutasításon nőttem fel. Most ez kinek jó? (Ja, természetesen a tesóm sem akar gyereket... Ugyanazt a nevelést kaptuk.)