I. C. Augusto Octavian Creative Commons License 2006.03.17 0 0 94
" Szerintem az én hsz-e(i)mből is az jött le, hogy nincs értelme bal-jobboldalazni, de én hasonlóan látom a "nemzeti"-liberális felállást is. Hiszen pl. jelenlegi országunk is a hagyományos liberális értékrenden alapszik. A Fidesz bűne szerintem, hogy a "liberalizmust" is szitokszóvá tette, míg a "nemzeti" retorikát kisajátította, vagyis inkább kiüresítette e fogalmakat. Ahogy nemsokára kiüresedik a "szolidaritás" szó is, ha így haladunk.

 

 Egyébként még sosem hallottam arról, hogy a jobboldali szemlélet="tradicionálisan teljesítményorientált". Erről a megfogalmazásról szinte süt, hogy a baloldali-szolidáris értékeket az osztogatással-ingyenéléssel azonosítod. Ha nem, akkor kifejthetnéd, mitől "teljesítményorientált" a jobboldal."

 

No akkor egy kis elmélet.

A jobb és a baloldali gondolkozás közötti alapvető különbséget (már hogyha lehámozzuk róla az évszázadok alatt rárakódott megideologizált hulladékot, amivel különböző, az elveket maguknak kisajátító csoportok szennyezték be) a következő képpen fogalmazhatjuk meg:

 

A jobboldali gondolkodású ember, a társadalom által közösen megtermelt javakat telejesítményarányosan kívánja szétosztani. Magyarán, aki többet, vagy jobban dolgozik, tehetségesebb, értelmesebb, élelmesebb (szélsőséges esetben erőszakosabb) azt jobban jutalmazza. Ez a gondolkodásmód azért nem tökéletes, mert (mindamellett hogy igazságos akar lenni) elfeledkezik azokról, akik önhibájukon kívül, nem elég produktívak, hasznosak (betegek, elesettek, öregek stb.). Nagy hibája valamint, hogy könnyen előjogokat szerezhetnek bizonyos csoportok benne (pl nemesi jogok vagy a pénz általi érvényesülés).

 

A baloldali gondolkodású ember, a társadalom által közösen megtermelt javakat szintén igazságosan akarva szétosztani az egyenlőségre törekszik. Magyarán, az is ugyanannyit kapjon aki nem vette ki a javak megszerzéséből, megteremtéséből a részét mint aki keményen küzdött. Ez a gondolkodás azért hibás, mert nem motiválja az egyént, figyelmen kívül hagyja a természet (a kiválasztódás) örök szabályait, hanyatlásra itéli a társadalmat.

 

Végsősoron egyik sem tökéletes. Ezért járnak kéz a kézben amióta világ a világ.

 

 

 

Előzmény: sajtoskenyér (88)