Hűha! Nagyon pörög a topik, úgyhogy én is ömlesztve fogok írni.
A nőgyógyászról. Hát nem tudok, ti hogy vagytok vele, de én utálok nőgyógyászhoz járni. Az egész vizsgálat
fájdalmas és megalázó, mert iszonyú ideges szoktam lenni. Sajnos ezt muszáj elviselni. DE azt,hogy a doki
belepofázzon abba, hogy én mikor vállalok gyereket, agy mikor nem- a pofátlanság netovábbja. MI KÖZE
HOZZÁ? Ha elkezdene cseszegetni (tehát nem vigyorogva és jóhiszeműen hozná fel a témát, hanem kioktató
modorban, esetleg bunkón) elküldeném melegebb éghajlatra. Ehhez nincs joga! Ugyanúgy, mint ahogy azt sem
kérdezi, hogy milyen gyakran szexelsz a pároddal (vagy azt is meg szokta? :-D) ehhez sincs köze.
Amit Gézoo írt az abortuszos lányról, aki meghalt. Hát nem akarok rosszmájú lenni, de nekem mindig gyanús
az,amikor valaki "véletlenül" terhes lesz, főleg ilyenkor,amikor a lány akar gyereket, a pasi meg nem. Ősi
pasimegfogó módszer ez a "véletlen" teherbe esés. Utána lehet imádkozni, hogy a pasi igába hajtsa a fejét és
ne pedig elmeneküljön. Sajnos az abortusznak mindenféle kockázata van, és tényleg vezethet halálhoz is, bár
szerintem ez nagyon ritka. A lánnyal pont megtörtént ez a tragédia. Azért ez általában nem így szokott végződni,
és a pasinak is jó sz@r lehet most, mert erre biztos nem számított. Én nagyon félek attól, hogy egyszer ilyen
helyzetbe kerülök (mármint akaratom ellenére terhes leszek). Nagyon nem szeretnék abortuszra menni, és
ennek többféle oka is van.
"Osszefuggest abban latok,hogy azok,akik valamilyen okbol nem akarnak gyereket,valami lelki serulesuket
takarjak be racionalis magyaraztokba"-ezt Gabi írta
Ez nem feltétlenül igaz így. Való igaz, hogy sokszor fellelhető valamilyen lelki sérülés azok életében, akik nem
akarnak gyereket. Nekem pl 4 éves koromban elváltak a szüleim. Ugyanakkor jól emlékszem, hogy a válást
megelőző időszakban is ugyanilyen voltam: sosem babáztam, nem játszottam papás-mamást. Azért, ha picit
belegondoltok, egy kisóvodás már igenis szokott ilyeneken gondolkozni: "Ha majd nagy leszek, lesz két
gyerekem", stb. Én már akkor sem akartam ( "játékiból" sem!) és a későbbi életem során is sok-sok
momentum erősítette bennem tovább ezt a dolgot. De ez épp hogy nem racionális dolog, pusztán érzelmi.
Ez nálam is így volt, sokáig csak azt éreztem, hogy egyszerűen nem akarok, és kész. Ez épp olyan természetes
volt számomra mindig is, mint a többi embernek az ellenkezője. Nem kérdéses, hanem természetes. 2-3 éve
gondolkodom csak racionálisabban a dolgokon, és azóta jöttem rá arra, hogy az érzelmi oldal
("nem akarok és kész") mellett millió racionális érv szól még amellett,hogy ne szüljek. Mellette szóló érvet még
cscsak egyet találtam. (ez pedig- kire hagyom majd a vagyonomat,ha lesz, és eltesznek-e érte láb alól. :-)De
ennyi miatt nem fogok szülni!) UGYANAKKOR olyan embereket is ismerek, akik tök normális családban
nőttek fel, nincsen lelki sérülésük és mégsem akarnak gyereket. Szóval a gyereketnemakarás nem feltétlen függ
össze a leki sérülésekkel. egyébként meg, még mindig jobb felmérni a helyzetet, mint világra hozni újabb
lelkisérülésre ítélt gyerekeket. Azonkívül nézd meg, hány árvaházbeli elhagyott gyerek van,aki csakazért is
szülni akar, és csakazértis jó anya akar lenni (más kérdés, hogy példa híján hogy fog ez neki sikerülni).
Amúgy a gyerekeknek én sem nagyon tudok mit mondani, arra jól emlékszem, hogy kiskoromban hogy utáltam
a "de megnőttél" és a "hogy megy a suli" mondatokat-kérdéseket, de azt veszem észre, hogy én is ilyeneket
sütök el. Magyarán az a felnőtt,aki anno ezt megkérdezte tőlem, valószínűleg éppoly hülyén érezte magát és
ugyanúgy nem tudott mit kérdezni! Haha, lebukott! :-) De mivel tudom, hogy ez a kérdés idegesítő, ezért inkább
meg se szólalok. Tiszta szerencse, hogy nemigen akad a környékemen kisgyerek!
