Sőt, egyszer elmentem pszichológushoz, pont ezzel a témával: nem vágyom gyerekre, ez mennyire normális, mit lehet tenni, mit csináljak, hogy akarjam stb.

 

Szerintem ez még a nőgyógyásznál is rosszabbul sült el. Ezt meg is örökítettem egy kis írásomban, idevágom (bocs, ha nagyon unalmas vagyok):

 

A (fiatal) pszichológusnő szerint:

 

1. Én vagyok az egyetlen ember a világon, aki így gondolkodik.

2. Nem vagyok nőnek tekinthető.

3. Ha nem tudok kommunikálni gyerekekkel, a megoldás: egyáltalán ne találkozzak vele.

4. Ha nem tudok bánni a gyerekekkel, egyszerűen ne vegyek tudomást róluk.

5. Azért nem tudok beszélgetni a gyerekekkel, mert görcsölök.

6. Rajtam kívül senkit nem zavar az egész világon (5 milliárd ember, ki is mondta), hogy a gyerekével közel 10 évig egyetlen értelmes gondolatot nem tud váltani.

7. A gyerekekkel UGYANOLYAN teljes élet élhető, mint nélkülük, szervezés kérdése.

 

Ezeken a sületlenségeken annyira kiakadtam, hogy leírtam a fenti mondatokat neki is, és amikor másodszor (egyben utoljára) visszamentem, megkértem, hogy ezen állításait erősítse meg, és megkérdeztem, hogy aláírná-e ezt a papírt, hogy ő, mint képzett pszichológus, ilyesmiket tanácsol, ill. állít. Annyira sikerült feldúlnom, hogy szabályosan megadta magát, csak hátradőlt, becsukta a szemét, és vagy azt mondta, hogy "erre nem tudok mit mondani", vagy gyengécskén védte magát, és mindent rám hárított, hogy én mennyire abnormális vagyok.

    Ezután még néhány kérdésére visszatértem az előző beszélgetésből, és megkérdeztem, hogy ugyan mit szűrt le abból, amikor azt kérdezte, hogy:

1. lehet-e gyerekem?

2. első élményem a gyerekkoromból

3. hogy képzelem el az életemet 10 év múlva?

 

Megkérdeztem, hogy ezeknek a kérdéseknek mi volt az értelme. Megint csak kiakadt. (Ugye itt arról volt szó, hogy ő az egyetemen megtanulta, hogy ilyeneket kell kérdezni. Hogy ezek qrvára nem illettek az én témámba, ill. főleg az égvilágon semmire nem jutottunk velük, nem számít.)

 

 Tehát megoldás nem született. Se gyökereket nem kerestünk stb.

 

Én most nem "általánosítok" (Gyomnövény :))), szóval nem állítom, hogy a pszichológusok nem értenek a szakmájukhoz, de igen rossz volt, hogy odamegyek tanácsért, segítségért, és helyette ezeket kaptam. Még jó, hogy nem voltam kicsit depressziósabb időszakomban, Dunának is mentem volna...