Mondjuk most méretes ökörséget írtál. Nem azzal van gond, ha a GDP tíz százalékos növekedést produkál rövid idő alatt, hanem a következményekkel. Ugyanis, pl. mint Kínában, Indiában , a növekedés ösztönzője az alacsony bérszínvonalban, az állami adókedvezményekben, adócsökkentésekben (tehát kevesebb adóbevétel, kevesebb lakossági transzfer, szociális kiadás, nyugdíj) rejlik.

1. Semmi közünk Kínához, semmilyen szempontból nem lehet analógiát felállítani.

2. A gyors GDP-növekedésből nem következik az alacsony bérszínvonal és alacsony életszínvonal. Ellenkezőleg, a gyors GDP növekedés hozzásegít az életszívonal növekedéséhez.

3. A gazdaságpolitika távolról sem állami beruházásokból áll. Idézem a 49/2006-os MNB tanulmányból

A klasszikus, Richard A. Musgrave nevéhez kötõdõ felosztás szerint a fiskális politikának három funkciója van: az allokáció, a redisztribúció és a stabilizáció (Musgrave, 1959). Az allokációs funkció lényege bizonyos piaci tökéletlenségek vagy kudarcok kezelése. A piac például nem képes biztosítani a közjavak kínálatát, mert azok fogyasztásából nem zárhatók ki az egyének, így fölmerül a potyautazás lehetõsége (ilyen pl. a közúthálózat használata). A piaci tökéletlenségek következtében egyes javakból állami beavatkozás nélkül alulfogyasztás (honvédelem), illetve túlfogyasztás (energiahordozók) alakulna ki. Az állam allokációs funkcióján keresztül viszont képes e javak kínálatát és fogyasztását közelebb hozni a társadalmi optimumhoz. Ennek megfelelõen közszolgáltatásokat nyújt, létrehozza a gazdasági tevékenység végzésének törvényes kereteit és az ahhoz szükséges fizikai infrastruktúra egy részét, hozzájárul az egészséges és képzett munkaerõállomány biztosításához, adminisztrációs és védelmi feladatokat lát el stb.

A redisztribúciós funkción keresztül az állam képes a jövedelmi egyenlõtlenség mérséklésére, a szolidaritás elvének érvényesítésére. Ennek legfõbb eszközei az állami transzferek és az adórendszer.

A harmadik, stabilizációs funkció eredeti értelmében az üzleti ciklusok simítására vonatkozik az automatikus stabilizátorok mûködtetésén keresztül. Ezeken olyan költségvetési tételeket értünk, amelyek a kibocsátás ingadozásait követik, például gyengébb konjunktúra idején az adóbevételek csökkennek, a munkanélküli-ellátás emelkedik, így az automatikus stabilizátorok recesszió idején növelik, fellendülés idején pedig csökkentik a költségvetés hiányát. Viszonylag erõs konszenzus van a közgazdasági irodalomban arról, hogy e feladatok megfelelõ ellátásával az állam képes növelni a potenciális kibocsátást.