"Kirekeszteni barkit is csak azert mert ilyen vagy olyan a felelem egy megnyilvanulasa."

Mármint ki rekeszt ki kit? Ők engem vagy én őket?

Én nemhogy nem rekesztem ki őket, hanem nagyon sajnálom, hogy 20 éves barátságok egyik pillanatról a másikra eltűnnek.

Az egyik legműveltebb barátnőm pl. teljesen átvedlett mezei háziasszonnyá, és olyan szinten leesett az IQ-ja meg annyira átalakult az érdeklődési köre, hogy ez az ember már nem az az ember, akit én szerettem. Ha ilyennek ismertem volna meg, mint amilyen most, egy percig sem érdekelt volna a társasága. Már nem is szeretek hozzá elmenni, mert NEM KÖSZÖN, hanem csak a gyerekeit bámulja. Amíg ott vagyok, nem is szól hozzám, én meg feszengek a kanapén. Az ajándék Csajkovszkij CD-mhez az egyetlen hozzáfűzni valója a következő volt: "ez másolt vagy eredeti CD?" (Az orosz klasszikusokról való eszmefuttatás helyett, amit elvileg vártam volna tőle, mert olyannak ismertem meg.) Nem jutott eszembe, hogy gyerekdalocskákat kellett volna vinnem...

Azóta - talán érthetően - nem szívesen megyek oda, a leveleimre, sms-eimre sosem válaszol, ha meg felhívom, "épp rosszkor hívom".

Szóval én nem érzem úgy, hogy kirekeszteném, de ezt a kapcsolatot folytatni - számomra - nincs értelme. És a többi barátnőmről is hasonlókat tudnék mondani, mondjuk az ő átalakulásuk azért szerencsére nem ennyire drasztikus.

Vagy akkor mondják meg egyenesen: "bocs, de nekem mindenem a gyerek, csak zavarsz, ha idejössz, majd tíz év múlva látogass meg legközelebb". Ez lenne az egyenes beszéd. Nem sértődnék meg érte, mert ez a kanapén feszengés, miközben ő a gyerekeit csókolgatja, elég kellemetlen, az ember azt se tudja, hová nézzen, mikor szólalhat meg, és igazából azt sem veszik észre, mikor távozom, mint ahogy valószínűleg azt sem vették észre, hogy egyáltalán ott voltam.