Ez érdekes felvetés. Már valaki pedzegette, hogy a felnőttség fokmérője-e a gyermekvállalás?

Nos, ha egy serdülőkorú lány meggondolatlanul szül, az attól még nem válik felnőtté, saját gyermekét inkább húgaként/öccseként szereti, nem tudatosul benne, hogy ő az anyja. Fiúkból ebben az életkorban az "apaság" méginkább nem formál érett férfit.

Egyéni különbségek fejlődés és érés terén azonban lehetnek, ez még egyes népcsoportoknál is más és más lehet (pl. a cigányság körében a 13 éves lány olyan, mint a "sima magyarok" körében a 16-17 éves). Vagy gondoljunk arra, hogy szüleink korában a "fehérek" körében sem volt annyira ritka, hogy a középiskola befejezése előtt megházasodott és/vagy szült valaki. És ezek közül lettek olyan házasságok is, amik nem mentek hamar szét, és a korán vállalt gyereket is "normálisan" felnevelték.

Ami most a vita tárgya, az valami egészen más. Itt javarészt iskoláit elvégzett, már néhány éve dolgozó, húszas, de nem ritkán harmincas éveiben járó fiatalokról van szó. Szerintem ebben az életkorban már igenis a "felnőttség fokmérője" (pl. az érettségin, a diplomán, a munkavállaláson, az autóvezetésen, a szexuális életen kívül) az is, hogy valaki - akár férfi, akár nő - felelősebb párkapcsolatban él (nem könnyed, időtöltési célú együttjárásról, a másik nem "kóstolgatásáról" van már szó!) és hajlandó elkötelezettséget (élettársi kapcsolat/házasság + gyerekek) is vállalni; anyagi lehetőségei függvényében pedig elhagyja a szülői házat, ám mégsem úgy él együtt más fiatalokkal, mint pl. a koleszban. Azzal sincs semmi bajom, ha valaki egyedül él, de nem tudatosan erre rendezkedik be, hanem átmenetileg alakul így a sorsa és igyekszik rajta változtatni.

Ami engem illet, én nem "élvezem" az akaratom ellenére meghosszabbodott átmeneti szakaszt a kamaszkorom és a felnőttkorom között, minden vágyam, hogy egy fokozattal előbbre léphessek. Addig csak "lány" vagyok és nem "nő", ameddig nem leszek asszony! Én már csak ilyen maradi vagyok...