Kedves Kleó!

Köszönöm hivatkozásodat, csak most tudok írni, végre. (Iszonyúan pörög a topik ...)

Szóval, van hasonlósaág párod és közöttem, ez kétségtelen. De ha már szóba került, ide kívánkozik pár dolog: A kialakult helyzetet a párod helyében nem csinálnám. (Még a későbbiekben is írom majd; ha én kilépek a házasságból, akkor azt csakis úgy teszem, hogy soha, de soha nem találkozunk. Természetesen marad minden a családnál, nekem csak annyi kell ami a kocsiba befér - mint a filmeken... - és többet nem jövök.) Tehát, mindenkinek jobb, bármilyen furcsa: a gyerekeknek a legjobb így: volt felesége esélyt kap, hogy könnyebben találjon új társat, a gyerek esélyt kap egy olyan apukára, aki él-hal majd érte. Egy kéthetente jelentkező apu csak 'belebabrál' egy újonnan felépülő családi életbe. Szerintem így az exe sem várja el tőle...

Tévedsz engem illetően: bizony nem vagyok öntudatos: ha az lennék, már az előbb vázolt szitu lenne aktuális. De nem. Pár adalék a mi életünkhöz: Szeretjük egymást, már írtam, hogy egyszer sem bántam meg, hogy a páromat választottam. Az sem igaz, hogy nem szeretem a gyerekeket. Nem vagyok egy szőrős szívű zsarnok. Kívülről sztem minden okénak látszik.

De: Amikor egy fárasztó hét után péntek este tízkor a párommal ülünk a nappaliban a félhomályban, gyerekek a maminál (kincset ér egy fiatalos nagyi!!) szűrcsölgetünk valami italt azután kicsit kényeztetjük egymást, szóval ilyenkor kikívánkozik, hogy kettesben minden esténk ilyen lehetne. Ez tűnhet akár önzésnek is. Mindig, bármilyen szituban oda lyukadok ki, hogy kettesben könnyebb lehetne/lenne minden: a hétköznapok hajtása, a hétvégi kikapcs., a nyaralás (kettesben bármikor elugorhatnánk egy-egy hétvégére, de így olyan szervezést igényel, hogy egyszerűen elmarad. és kész) könnyebben viselnénk az anyagi megpróbáltatásokat, stb. stb.

Ami engem illet, bizony jópár hónapja foglalkoztat a dolog. És be kell vallanom, hogy lusta és talán gyáva vagyok a nagy lépéshez... Szépen berendezett kis életem van, minden működik, megvan mindenem. Ha mennék, messze kellene mennem, hogy tartani tudjam a 'soha többet visszá'-t, ehhez új állásra lenne szükségem és egyáltalán: mindent teljesen előlről kellene kezdenem. Egy esetben lépném meg; ha várna valaki. Valaki, aki tutira nem jön majd pár év múlva a biovekkerrel, stb.

Szóval; tudom, hogy jobb lett volna kettesben maradnunk. (A párom - hangulattól függően - vagy szomorkásan hallgat, vagy egy jót beszélgetünk a témáról. És bizton állítja: gyerek nélkül nem maradt volna mellettem.) Fogalmazhatunk úgy, hogy " én húztam a rövidebbet" de ez nagyon hülyén hangzik.