PJ Proby Creative Commons License 2006.03.02 0 0 94

Társadalmi vita kezdődik a II. Nemzeti Fejlesztési Tervről
Bruxinfo , 2006. március 2. - Régiók, önkormányzatok

„Az új Magyarország program” néven kedden társadalmi vitára bocsátották a II. Nemzeti Fejlesztési Terv stratégiáját. Az ellenzék közben példátlan politikai botrányt emleget.

 

Deutsch-Für Tamás példátlan politikai botránynak nevezte, hogy – mint fogalmazott – az MSZP tíz napja saját választási programjaként tünteti fel a kormány által elkészített II. Nemzeti Fejlesztési Tervet. „Az MSZP kongresszusán és az azóta eltelt időben a párt választási programjaként mutatják be a kormány és a parlamenti pártok, az országgyűlési frakciók valamint a legkülönbözőbb szakmai, társadalmi, érdekképviseleti és tudományos szervezetek által közösen, közpénzből elkészített fejlesztési tervet” – áll a Fidesz frakcióvezető-helyettesének közleményében.

Az ellenzéki politikus szerint immáron világossá vált, hogy – mint mondotta – saját program hiányában Gyurcsány Ferenc MSZP-s miniszterelnök-jelölt és a szocialista párt idegen tollakkal ékeskedik, és botrányos módon pártprogramként mutatja be a közpénzből elkészített II. Nemzeti Fejlesztési Tervet.

„A nyilvánosság előtt kell választ adnia Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Hiller István MSZP-elnöknek, hogy az Új Magyarország Program a párt, az állam, a pártállam vagy az állampárt programja-e? Közpénzből elkészített pártprogramról vagy pedig pártpénzből készített kormány-előterjesztésről van-e szó?” – fogalmazott közleményében Deutsch-Für Tamás.

Előzmény: PJ Proby (93)