pistiesandi Creative Commons License 2006.02.24 0 0 320

Hello!

 

A válaszok:

 

1. A gép odafelé nem késett, visszafelé 22:30 helyett éjjel fél 2-re értünk be, ami úgy kezdődött, hogy Phuketi indulásnál 1 óra késéssel indultunk, Bangkokban meg 2 órát állt a repülő valami technikai hiba miatt. Megnyugtató volt így felszállni...

 

2. Nekünk Bangkokban minden napra volt szervezve Aerovivás program (benne volt az árban) Aznap, amikor odaértünk délelőtt, 13:20-kor indult a Program a Királyi palotába. Utána csónakázás volt a klongokon.

Második napon volt az úszópiac, aztán ebéd, elefántshow, krokodilshow.

Este elmentünk az éjszakai piacra, ott lehet sok érdekes és haszontalan dolgot kapni, persze vannak hasznosak is. Voltunk a Cha-Tu-Chak piacon is, de az annyira zsúfolt és koszos, hogy én nem ajánlanám. 112 baht volt a taxi oda a szállodától és 23 km volt az út... Lehet, hogy beszálláskor 200 bahtban simán kiegyeztünk volna, ismerve az itthoni taxiárakat. Szóval mindig kapcsoltassátok be a taxiórát, mert az a legolcsóbb. Ezt maga a taxis is megerősítette :-)

A harmadik napon csak esti hajókázás volt a szervezett program, napközben semmi, szóval elindultunk egy tuk-tukkal a városba, megnézni a fekvő Butthát. Ott van egy masszázsiskola, azt próbáljátok ki mindenképpen, mert kulturált körülmények között szakértő kezek végzik a masszázst. 180 baht / fő / fél óra, de ha lett volna több időnk, inkább egy órásra jelentkezünk, de sajnos rohanni kellett haza a vacsora miatt. Hazafelé taxival mentünk.

A tuk-tuk odafelé 50 bahtért hurcolászott a városon, ezalatt bevitt egy ékszergyár bemutótermébe (vettünk is egy gyűrűt ahogy elterveztük :-)), egy utazásokat szervező irodához, meg egy ruházati boltba. Ott kellett 15 perceket eltölteni, hogy jutalékot kapjon a sofőr. Szóval nem egy nagy fáradság. Persze az úticélunkat többször is az eszébe véstük az út során, nehogy pont az maradjon ki a végén.

 

Az aeroviva utaztatása teljesen renden volt, mindenhol vártak táblákkal, hogy hová kell menni, úgyhogy nem lehet semmit eltéveszteni. A királyi palotában ellenben nem volt idegenvezetés, csak a kezünkbe nyomtak egy leírást a látnivalókról. Azért ez nem ugyanaz...

 

Mentünk még pár megállót a magasvasúton, azt is érdemes kipróbálni, ha már arra jártok. Ha ismeretlen helyre mentek mindig taxival menjetek, a tuk-tuk-osokkal csak alkudni lehet, meg aztán azok útba is ejtenek néhány számukra tetsző helyet. Ha meg kizárod, hogy megálljatok máshol, mint az úticél, akkor nagyon drágán visz csak el. Persze ottani árakhoz képest. Ennek ellenére ki kell próbálni a tuk-tuk-ot, mert nagyon nagy élmény.

 

Phuketen először a "Phuket gyöngyszemei" programon voltunk, abban nagyjából minden stimmelt, mint amit a katalógusban olvashatunk.

 

Aztán helyi utazási irodával mentünk a James Bond sziklához (fele annyiért, mint amennyiért az Idegenvezetőnél be lehet fizetni) Nagyon jól szervezett volt, reggel megállt egy busz a szálloda előtt, onnan meg ment minden mint a karikacsapás. A hajó legénysége az út végefelé a hajón adott még egy kis műsort is. A kaja finom volt, emellet egész nap korlátlanul lehetett banánt és üdítőket fogyasztani.

1150 baht / fő volt a túra, ha összefogtok többen, adnak kedvezményt. Mi 8-an mentünk.

 

Szintén Aerovivával mentünk a szigettúrára (katalógusban benne van) ez is benne volt az árban, de erre is igaz, hogy ha nem fizettetek be az Aerovivánál, akkor keressetek egy helyi irodát. A Maya öbölben nem álltunk meg (!!!!!!!!!!!), mert egy új rendelet szerint 200 baht / fő áron lehet csak kiszállni, és a kedves idegenvezető nem tartotta fontosnak ezt megbeszélni az emberekkel, miszerint ki szán rá ennyit és ki nem. Ebbe nem is megyek bele, mert nagyon hosszú lenne, de eléggé ki voltunk akadva.

 

Úgy döntöttük, hogy másnap elmegyünk külön ugyanoda. Vettünk egy hajójegyet a már bevált ottani irodánál, amivel elmentünk Phi-Phi Don-ra. Onnan kis taxi hajókkal át lehet menni a Maya-öbölhöz. Nekünk 1000 Baht volt és 4-en voltunk a hajóban. Ott voltunk 2 teljes órát és mondanom sem kell, hogy még egyszer ugyanennyi is simán elrepült volna. Fantasztikusan szép. Egész mélyen be lehet menni a part mögötti "dzsungelbe", a sziget belsejébe.

Mindenképpen menjetek oda külön úton, mert ha meg is áll a hajó az Aerovivával, csak 20-25 percet lehet ott tölteni, az meg kevés lesz, mert fürdés + barangolás egyszerre nem fog beleférni. Ami még az Aerovivás programból kimaradt, az a Phi-Phi Don szigeten lévő kilátó. Ezt mi úgy oldottuk meg, hogy amíg a többiek ebédeltek a szigeten, mi felszaladtunk a 35 fokban és 15 perc nézelődés után spuri vissza. 3-4 kilót biztos fogytuk, de megérte, mert gyönyörű a kilátás. Felfelé kényelmes tempóban kb. 40 perc az út, szóval rá kell szánni egy ki időt. Vagy futni, mint mi :-)

Én azt javaslom, hogy menjetek el egy saját útra a kilátóhoz + A Maya öbölhöz. Hajójegyeket külön ott is lehet kapni visszafelé Phuketre, csak éppen nem jönnek elétek a kikötőbe, mint az utazási irodások.

 

A Woraburi hotel rendben van, bár a mi erkélyünk a domboldalra nézett, szóval "180 fokkal elforgatott" tengerre néző szobánk volt. Az ágyak külön vannak, de kerékkel felszereltek, így egy kicsit átalakítottuk a szobát. A medencében egyszer fürödtünk, kellemes a víz, de a medence formájából adódóan inkább pancsikolásra lehet használni, mint úszni (Lásd katalógus kép) A strandot egy út választja el a szállodától. Asszem egy ágy bérlése 500 baht egy napra. Ott nem hemzseg senki, sőt miég hiányérzetünk is volt. Azon a részen szinte csak egy sor  szálloda van az út mentén, ebből adódóan egy partszakaszra egy szállodányi ember jut, akik meg elég ritkán vannak lent egy időben.

 

Egyelőre ennyit, így is rengeteg írnivaló lett volna, de a többi vagy nem lényeg, vagy az idegenvezető segít majd. Ha ugyanaz lesz, mint nekünk, akkor ott lakik Ő is szállodában. Elég felkészült, bár a Maya öböl miatt nálunk elvágta magát rendesen.

 

Üdv, ha van még kérdés, írjatok.

Előzmény: first trip Thailand (318)