Szia! En nagyon-nagyon meg tudlak erteni... Tokeletesen ebben a helyzetben vergodtem 29-30 eves koromban en is. 32 evesen viszont eljott a nagy o" .

Pontosan az tortent, hogy keson kezdtem a pasizast, meg elegge beszari-elszalados tipus voltam. Szimpla gatlasossag asszem. Ugyhogy maradt a tanulas, meg a munka. Kozben meg mar azt hallottam vissza a kornyezetemben, hogy en vagyok az elerhetetlen jegkiralyno, akit senki nem mer becserkeszni. Aztan 26 evesen lett egy hosszabb kapcsolatom, amiben viszont nem ereztem jol magam. A pasi azzal kompenzalta, hogy kevesebbnek erezte magat nalam, hogy folytin leszolt meg kritizalt. Ha azt modntam neki, hogy akkor meg minek ragaszkodik hozzam annyira, akkor meg jott a duma, hogy ilyen csajt nem lehet minden sarkon talalni ... Mindegy. Kozben megcsalt. Besokkaltam, szakitottam vele. Hetekig sirt a telefonban, hogy csinaljuk vissza, mert megbanta. En barom belementem. Persze megint jott a kritika meg minden, kozben a csalad meg mindenki azzal gyotort, hogy mikor hazasodunk ossze, mert ugye a gyerek stb stb En meg sikitani szerettem volna, nem gyereket szulni neki, vagy hozzamenni. Vettem egy nagy levegot es 31 evesen otthagytam vegleg es minden kapcsolatot megszakitottam vele. Nagy riziko volt, de bejott. Mert 30 folott leirtak, hogy tokegyedul vagyok es ugy is maradok, mivel egy normalis, inteligens, diplomas, csaladot akaro pasit szerettem volna. Mindenki azt mondta, hogy azok mar reg elkeltek es esetleg 45 evesen majd az elso valas utan esetleg en megkaparinthatom oket ....

Most ugy erzem jobb igy gyerek nelkul 34 evesen egy nagyszeru pasival, mint esetleg egy gyerekkel es (valoszinuleg) elvaltan es egy rossz hazassag utan.

Ez az en velemenyem.