Uraim és elvtársaim!
Kitaláltam egy szép, rovathoz illő feladatot! Versenyt indítok, ki tudja szebben és ötletesebben leírni rovásbetűkkel a következő szöveget (ezt tomcat honlapjáról vettem):
"Valami nagy dolog kerekedik éppen Erdélyben. Március 15-én, nemzeti ünnepünkön több tízezer székely gyûlik össze Székelyudvarhelyen, hogy kikiáltsák Székelyföld autonómiáját. A magyarországi média nem tartja ezt különösebben fontos eseménynek, ugyan már, csak épp kvázi elszakadni készül Erdély Romániától. No igen, a székelyeknek elegük lett a töketlen Magyarországból, megoldják a dolgokat maguk. Szóval a lényeg, hogy itt most szép csendesen egy történelmi fordulópont közeledik, és ebbõl még akármi lehet. Akár az is, hogy Erdély valóban leszakad Romániáról. Én szeretnék ott lenni ezen a nagygyûlésen, és biztosan vagytok ezzel még így egy páran."
Aki elkészült a feladattal, kérem, tegye fel rovásbetűkkel is, meg latin betűkkel is. Az első három helyezettnek egy-egy virtuális korsó sör az ajándéka.
Sikeres versenyzést és első helyezést kívánok mindenkinek!