syllus Creative Commons License 2006.02.23 0 0 988

Sikeresen vihetsz zsákutcába azzal, hogyha nem tudok bizonyítani bűncselekményeket akkor kocsmapolitizálok. Persze, hogy szubjektív vagyok, hiszen ilyen ügyben csak az ügyészség, illetve a bíróság lehet objektív. És így látszólag objektív az az álláspont, hogy a politikai elit egy ma született bárány, hiszen csak elvétve ítélik el egy-egy képviselőjét.

 

Valójában tényleg nincs jog előtti egyenlőség, a politikához közelállók valóban élveznek előnyt. Megjegyzem ezt az előnyt néhány jó ügyvéddel más is el tudja érni, tehát ebben nincs kivételezett helyzetben a politikus. A gazdasági bűncselekmények zömének ugyanis lehet olyan olvasata, amely megszüntetést/felmentést eredményez. Az ügyészség ezt az olvasatot találta meg a fideszkörnyéki ügyekben és Gyurcsány ügyeiben is. Orbán ügyeiben azért nem találta meg, mert orbánügyekben nem tettek feljelentést. Nem azért, mert nem tehettek volna, hanem azért nem tettek, mert a politikai küzdelemben nem látták hatásos eszköznek.

 

El kell fogadni, hogy az ügyészség nem engedte a jogot a politika eszközévé tenni. Egyik oldalon sem. (Másrészt az eljárások megszüntetésével megvédte a bíróságot is attól, hogy az politikai támadásoknak legyen kitéve, de ez egy másik történet...) Viszont az ügyészség ezzel menthetetlenül besározódott, alkotmányos helyezetének tarthatatlansága egyértelművé vált.

 

Szerencsére van egy ember Magyarországon, aki pontosan látja, hogy hova vezet az, ha a politika be akar avatkozni más alkotmányos hatalmi erő hatáskörébe. Ez az ember az, aki nem akar az idióta pártokkal egyeztetni arról, hogy kit jelöljön legfőbb ügyésznek...

 

 

 

Előzmény: elemes (987)