kiscowboy Creative Commons License 2006.02.22 0 0 442
köszönöm a sokféle véleményt

az enyém a következő:
az a pedofil-letöltős ügy megérzésem szerint éppen olyan nagy marhaság-technikailag- mint a szerverügy. Addig, amíg egy-egy ember ellen folyik eljárás, addig nem vagyok meggyőződve, hogy ez nem csak egy kommunikációs csata ürügye. Szinte boritékolni tudnám mindkettőben a nyomozás végére a megszüntetést-és nem politikai okokból. Ha mindenki ellen eljárást indítannak, aki ilyeneket "vét", akkor min. kétszer ekkora létszámmal kellene müködjön a rendőrség. Szerintem az mszp szerverén pirosvirág jelszóval nem csak a balfék fideszes járt, hanem többszázan, akik nem lettek volna jogosultak. Ellenük mégsem folyik eljárás. Szerintem az SZDSZ-es hapsi is kicsit akaratán kivül került ebbe a történetbe.

Ez a technikai rész. A választási kampányban pedig egy-egy ilyen, a nagy többség számára érthetetlen dologból "ügyet" lehet kreálni -és innentől a politikai kommunikátorok ügyességén vagy épp balfékságán múlik, hogy ki, hogy jön ki belőle.
A Fidesz csúnyán bebukta a szerverügy kommunikációs csatáját. Igen, utólag könyü okosnak lenni, azzal lehetett volna elejét venni, hogy azonnal beáldozni egy parasztot és kész. Nem ismerték fel, hogy egy ilyen abszurd ügyből az MSZP ügyes kommunikátorai hetekig tartó ügyet képesek kreálni.
Az SZDSZ első megszólalásai józanságra vallottak. Sajnos, később úgy tünik, elvesztették a józan eszük és Fodor is beszállt az MSZP mellé villogni. Ez ütött vissza az SZDSZ-es hapsi ügyében, mert ha először következetesek lettek volna, akkor most is rövidre lehetett volna zárni: hagyjuk a rizsát, foglalkozzunk komoly dolgokkal! A Fidesz úgy gondolta, ezt a labdát le lehet ütni-és ügyes csúsztatással össze is kapcsolta a Kovács Pisti brandet a büntetőüggyel. Értelmes ember nem veszi be, de ennek ellenére sokakban benne marad ez a "kapcsolás"

Azt azért érdemes megfigyelni, hogy mindkét ügyben az MSZP jött jól ki. Kinek használnak ezek a botrányok...?