ŐSVALLÁSUNK SZENTÍRÁSA

A legújabb írástörténeti felismeréseknek köszönhetően tisztázódott, hogy a magyar ősvallás gyökerei meglepően távoli korokig követhetők. Ez a magyar ősvallás már a kőkorban jelképeket alkalmazott, s ezekből alakultak ki a székely rovásírás ma ismert jelei. Tudjuk azt is, hogy e jelekkel már a kőkorszakban rövid, magyar nyelvű vallásos szövegeket rögzítettek . E szövegek a legfontosabb vallásos mondanivalót kifejező szavakból, vagy tőmondatokból álltak: pl. istenek, hősök és ünnepek nevét tartalmazták. A „feliratok” külső megjelenését is ez határozhatta meg: úgy nézhettek ki, mint egy képszerű (pl. virág alakú) jelmontázs, amelyet azonban el lehetett olvasni. Jó képet alkothatunk ezekről az énlakai ligatúra alapján.

A jelmontázsok az évkör ünnepeihez (pl. napfordulókhoz), vagy más ünnepi eseményekhez (pl. uralkodóválasztásokhoz) kötődtek s egy részüket a táltosok egymást váltó nemzedékei évezredeken át megőrizték. A szent körzetekben elhelyezett jelmontázsok sora a közösség számára felidézte a múló idő eseményeit s jelezte az eljövendőket, azaz évkönyvként és naptárként szolgált. Idővel ezek a jelképsorok átadták helyüket a valódi évkönyveknek és a mai szentírásokhoz jobban hasonlító, nagyobb lélegzetű iratoknak.

 A magyar ősvallás kutatója e kőkori kezdetek alapján némi joggal teszi fel a kérdést, hogy részt vettünk-e a ma ismert szentírások valamelyikének alkotásában?
Nos, halvány, ám ismétlődően felbukkanó nyoma van annak, hogy a magyarságnak nincs oka kívülállóként szemlélni a szent iratok születésének és megőrzésének folyamatát.

 Ilyen nyom például Taautosznak, a bölcsesség istenének képzete, amely a Thot-mítoszok hatására alakult ki a nyugati sémi népeknél. Taautosz az írásbeliség megteremtője, akit kései föníciai hagyományokból ismerünk. Úgy hitték, ő írta a világ teremtéséről szóló könyvet, amelyet valószínűleg Jevo beriti templomában őriztek, és feltehetően bübloszi pszeudohieroglifákkal írtak. Elképzelhető, hogy ez a könyv azonos az „ammoniták szent iratával”, amelyeket Philón Bübliosz szerint Szankhuniathón felhasznált teremtéstörténetének megírásához (Mitológiai Enciklopédia/I/521).

 

Bübloszi                
Székely                

Bübloszi               
Székely               

Bübloszi           
Székely     

     

1. ábra. Bübloszi szótagjelek Ernst Doblhofer nyomán, a székely formai párhuzamokkal

 

E példa azért érdekes a számunkra, mert Thot, Taautosz és Jevo nevének pontos magyar párhuzamai vannak: a tud, a tátos és a javas. Az is elgondolkoztató, hogy az 1. ábrán is láthatóan, a Mitológiai Enciklopédia által említett bübloszi pszeudohieroglifák és a székely rovásírás rokon írásrendszerek (vö. Varga/1998/48).

 

Mivel a székely írás elődjét már 30-50 000 évvel ezelőtt is vallásos szövegek rögzítésére használták, némi joggal gondoljuk azt, hogy ezzel a magyar ősírással, vagy ennek valamilyen leszármazottjával jegyezhették fel az első teremtéstörténetet s ennek egy változata került Bübloszba és a Bibliába is.
Ebből az ősvallási szentírás-folyamból egy tartalmi töredék napjainkig fennmaradt Kézai Simon krónikájában. Olyan – Nimród ősapánkra vonatkozó – adatokról van szó, amelyek megfelelője megtalálható Berosszosz káld történetírónál, de nincs benne a Bibliában.

Tehát nem valamiféle biblikus hatásról van szó, hanem egy anatóliai-mezopotámiai pogány hagyományról, amelynek kezdeteihez több közünk lehet, mint azt eddig feltételeztük.

Kézai szerint ugyanis „az özönvíz után a kétszázegyedik esztendőben a Jáfet magvából eredt Menroth óriás, Thana fia, minden atyafiával a múlt veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni, hogy ha az özönvíz ismét találna jönni, a toronyba menekülve a bosszuló ítéletet elkerülhessék.” Krausz Sámuel (1898) feltételezése szerint Kézai babiloni pogány mítoszokból merített, ez az adat ugyanis nem származhat a Bibliából, mert a Biblia szerint Nimród nem lehet Jáfet fia, a pogány hagyományban azonban igenis az. Hieronymus egyházatyánál nincs is meg az a részlet, hogy a bábeli torony építését Nimród kezdte volna meg, de a pogány forrásokban ez hitelesen fellelhető.

A fenti történetet Berosszosz a következőképpen adja elő: „Midőn Belas, Jupiter fia meghalt, Nemrót a népével Senaár mezejére jött, ahol kijelölt egy várost és fölötte nagy tornyot alapított a víztől való megmenekülésnek százharmincegyedik esztendejében és uralkodott 56 évig, és a tornyot fölépítette hegyek magasságáig és nagyságáig.”

Az összefüggés Berosszosz és Kézai tudósítása között nyilvánvaló, mert mindkettő Nimródot tünteti fel toronyépítőként, ráadásul mindketten megadják a toronyépítés évszámát is a vízözönhöz képest. Berosszosz Nimróddal kapcsolatban sokat beszél a szkítákról és említi a Tanais folyónevet is. (Sebestyén/1975/24)

Ezek az összefüggések megengednek néhány ősvallásunkra vonatkozó következtetést. A magyar ősvallás Jóistenének tudós Tátos állhatott a rendelkezésére az égben, aki az égi szent könyveket rovásírással vezette, s aki az írásra is megtanította az emberiséget. Az adatok némi joggal összefoglalhatók akként is, hogy az egyiptomi és sémi hagyomány tanúsága szerint a teremtés történetét végső soron magyar tudósok, tátosok és javasok feljegyzéseiből ismerte meg az ókor.