Folytatom a receptet, egy KEDVES lélek kérésére.
A konyhában ellenörzöm a tisztaságot, mert egy angol mondás szeirint: a tisztaság az, ami legközelebb van Istenhez.
Ha mindent rendben találok, akkor elöször az elmém, majd a kezem tisztitom meg mert 100%-ig hiszem, hogy az ember az étel készitésénél a finomfizikai energiáit "beleviszi" az alapanyagokba és az ételbe.
Ezért is fontos, hogy lehetőség szerint saját ételeket együnk, s ne a vendéglökbe, ahol esetleg a szakács úgy készitette az ételt, hogy elötte szegény röfi testvéremnek a maradékait cincálta.
Tehát, nagy szeretettel, szivem minden szeretetével belekezdek a folyamatba, vagyis egy tálba beleteszek mindent és erős karjaim közremüködésével mozgatva tenyerem és ujjacskáim, dagonyászok egy jótaz alapanyagok között.
Az arányokat nem nagyon szoktam figyelembe venni, lévén már sok éve csinálom, s igy szerénytelenség nélkül meg is emlithetem: profi vagyok, mit nekem az arányok.
Mivel vannak "kukacoskodó kezdők", igy azt mondhatom:
( 1 kg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 csomag élesztő
1 dkg só
3-4 dl víz)
az egyszerübb változatban.
Ha viszont szeretnék másként:
(3/4 csésze liszt
1 1/2 csésze kukoricaliszt
1 teáskanál só
1 1/2 evőkanál sütőpor
1 evőkanál kristálycukor
50 g vaj, olvasztva
1 csésze tej
200 g morzsolt csemegekukorica (mirelit vagy konzerv, lé nélkül)
akkor igy is tehetik.
Vagy:
( 50 dkg liszt
2 dkg cukor
5 dkg vaj
2 1/2 élesztő
1 dkg só
kb. 1 1/2 dl tejes víz 1:1 arányban
1/2 mokkáskanál szerecsendió
1/2 mokkáskanál bazsalikom
aszkorbinsav
kis sikér
Nos!
Ha ezekt mind egyhelyre vagyis a tálba tetteék és jól összedagonászták, akkor pihenjenek, meg megérdemlik.
Én is ilyenkor szoktam pihenni: szauna, masszázs, séta a természetbenstb.
Higye el mindenki, jót tesz az egészségnek.
Miután alaposan felfrissültem bemelegitem a sütőt és formába teszem a kelsztet terméket.
Ha nincs formám, akkor tepsibe.
Becsukom az ajtaját a sütőnek, természetesen ilyenko érdemes odafigyelni arra, hogy a készitményünk bent van vagy kint.
Ha az utobbi, akkor ne várjunk sokat, mert akkor nem lesz eredménye a korai kelésünknek.
edönként tekintsük meg.
Ha valaki pl candida betegségben szenved, annak az élesztő elkerülendő, ilyenkor csak sima szóda vizet kell használni.
Természetesen a kovász a legjobb, de van aki sötőporral szereti,
A lényeg az, hogy a kenyér készitésénél a recept csal irányadó tényező, hiszen a fantáziánk és az izlelőbimbóink igényei szerint bármit készithetünk.
Ha kész van, akkor megint csak adjunk hálát Istennek, igy áldva meg és téve lelkivé az ételt.
Ha sikerült, akkor szeretettel kináljuk meg barátainkat s ne feledjezzünk meg e "szövegelös" pasiról sem, aki itt ezeket leirta.