Természetesen.
Én igy készitem el:

Egy kora hajnali időpontban, amikor a fák ágain már énekelnek a madarak, kipattanok a hálózsákomból, hatalmas kiáltással közlöm a világ azon élőlényeivel, akik a közelemben vannak, hogy: Itt a vidám reggel.

Elvégzem a szokásos rituális fürdést, természetesen hideg zuhannyal befejezve, mert ez az egészséges, de itt már nagy változás következik be, hiszen a reggeli kiáltást az irdatlan sikitás váltja fel, köszönhetöen a hideg viznek.
Ekkor az emberi testben levő lelkek közül többen is olyan gondolatokat és szavakat engednek ki a világba, amit a pozitiv gondolkodás hivei nem javasolnak.

Engesztelésül felajánlom nekik, hogy készitek saját készitésü kenyeret, amit el is fogadnak lelkes fej billegetéssel és a "jól teszed" szavakkal, maj tovább alszanak.

Ekkor felveszem a "főzök szeretettel" ruhámat és kilátogatok az éléskamrába, ahol általában semmi sincs, lévén, hajléktalan vagyok és munkanélküli.
Ilyenkor a régi és jól bevált módszert alkalmazom: csengetek a szomszédnak.
Hogy erre mit reagál, azt most nem vetem itt papirra, mert nem szeretem az olyan ceremoniákat, mint az irodalmi Nobel dij átadása.

Isten kegyéből azért mindig akad alapanyag: liszt (természetesen teljes értékü) , viz, egyébb adalékok (itt nem valami mű dologra kell gondolni, hanem finom magvakra), aztán élesztő, vagy sütőpor, vagy kovász, vagy szódaviz.

Ha ezek a közelemben vannak, akkor hálát adok (megint csak Istennek), hogy olyan szerencsés vagyok, hogy készithetek valamit, mert ez egyben azt is jelenti, hogy még élek, van alapanyag, és remény arra, hogy az izlelőbimbóim is boldogok lesznek egy-két órácska múlva.

Most viszont megkérdezem: Eddig nem unalmas? Folytassam a kenyér sűtési eljárásomat?