Kis.márta, kedves!

Nem akartalak megbántani. Nekem valahol nagyon tetszik az, ahogy véded a mundér becsületét. A hűségnek, mint erénynek egyre nagyobb lesz az ázsiója az ilyen választás-terhes időkben. Egy dolgot azonban sajnálok Veled kapcsolatban. Ez pedig a lényeglátás. Azt is sajnálom, hogy az általad preferált stáb idővel szereptévesztésbe került.

Maradva a népies (paraszti) megközelítésénél:

Négy éve az Érd nevű nyáj élére számadó juhásznak választotta őket a gazda. Bízva abban, hogy a juhokat istápolni, gyarapítani fogják.

A mi mesénkben nem három nap, de kerek négy év az esztendő és a bárányok hallgatnak. Egyszer csak azt vette észre a gazda, hogy a számadó már a tulajdonos szerepében tetszeleg. Úri jódolgában szépenszóló furulyáját fújva, szakadék szélére tereli a betegség tizedelte, farkas kerülgette nyájat. Mivel a jól tejelő juhokat idővel elkótyavetyélte, a szopós báránykákat az éhezés fenyegeti. Mitöbb, a még meg sem született barikák bőrére cifra szűrt csináltat magának a legdrágább szűrszabónál.

Csodálod-e, ha az ilyen meséket nem szereti a hallgatóság és alig várja, hogy elhangozzék az utolsó mondat: Itt a vége, fuss el véle!