A dán kutatók is elismerik, hogy a kannabisszal kapcsolatos súlyos mentális zavarok („kannabisz-pszichózis”) csupán a kannabiszfogyasztók törpe kisebbségénél jelentkeznek. A hivatalos dán becslések szerint évente minden 100000 emberből 2,7 szembesül kannabisz indukálta pszichotikus zavarral. A 2003-as statisztikák szerint a dán 16-24 év közötti lakosság mintegy 40,9%-a használt már kannabiszt, mintegy 20%-uk az elmúlt hónapban is. Még ha el is fogadjuk, hogy minden 100000 emberből körülbelül 1 személynél a kannabisz fogyasztása felelős a szkizofrénia tüneteinek kialakulásáért (tehát eltekintünk az egyéb tényezők vizsgálatától), akkor is ki kell jelentenünk, hogy ez a jelenség rendkívül ritka: a kannabisz fogyasztóinak túlnyomó többsége (több mint 99%-a) nem találkozik hasonló mentális problémákkal. Az ilyen esetek túlságosan ritkák ahhoz, hogy jelentősen befolyásolják a szkizofrénia általános előfordulásának alakulását. A statisztikák szerint az olyan időszakokban, amikor a kannabisz-fogyasztás rohamosan növekedett, a szkizofrénia előfordulása csökkent [3]. A Guardian beszámolt róla, „a lakosság 1%-a szenved a szkizofrénia valamely formájától. Az ACMD becslése szerint ezt a mentális zavart 10%-al csökkenthetnénk, ha a kannabisz fogyasztását teljesen megszüntetnénk. Más szavakkal, a kannabisz, amelyet mintegy 3,6 millióan használtak az elmúlt évben, a lakosság egy ezrelékét fenyegeti.” [4] Az is rendkívül ritka a jogalkotásban, hogy 100000 emberrel szemben büntetőjogi elrettentést alkalmazzunk csak azért, mert egy ezreléküknél egy bizonyos magatartásforma súlyos egészségügyi következményekkel járhat. Egy ilyen megoldás szögesen ellentétes a büntetőjog szükségességi-arányossági és költséghatékonysági alapelveivel: 1) nem indítható büntetőeljárás egy magatartásforma miatt, ha azzal az elkövető kizárólag a saját egészségét veszélyezteti (bizonyítani kell, hogy az adott magatartás puszta előfordulása szükségszerűen vagy nagy valószínűséggel veszélyezteti mások egészségét is, lásd például a magyar Alkotmánybíróság 56/1995. határozatát); 2) meg kell bizonyosodni arról, hogy a büntetőjog valóban végső eszközként (ultima ratio) kerül alkalmazásra, tehát a jogalkalmazónak nincs más eszköze arra, hogy az adott problémát kezelje; 3) meg kell bizonyosodni továbbá arról is, hogy a büntetőjogi beavatkozásnak nem lennének olyan káros hatásai, amelyek aránytalan terhet rónának a társadalomra a kívánt cél elérése érdekében, illetve hogy a büntetőjogi beavatkozások valóban hatékonyan segítik a kitűzött célok elérését; Ebben az esetben egyik feltétel sem áll fenn. Bár kétségkívül szörnyű kockázatnak számít az is, hogy akár egyetlen embernél kialakulhat a szkizofrénia a kannabisz fogyasztása következtében, ez egyáltalán nem szolgáltat elegendő indokot az összes kannabiszfogyasztó büntetőjogi üldözéséhez. Nagy-Britanniában a kannabisz 2004-es újraosztályozása a kevésbé veszélyes drogok közé azt eredményezte, hogy a fűfogyasztók ellen a rendőrség csak különleges esetekben járt el (ha nyilvánosan, közrendet zavaró módon hódoltak szokásuknak). A kormány becslései szerint ez 200.000 munkaórát spórolt meg a rendőrségnek, amelyet a veszélyesebbnek ítélt bűncselekmények üldözésére fordíthattak (a rendőri munkaóra ugyanis drága kincs, mivel a közbiztonság Angliában sem tökéletes). A szigorításpárt érvelése szerint természetesen ez sem elég drága annak a nemes célnak az elérése érdekében, hogy a fiatalokat megmentsük a kannabisz „poklától”. De vajon a büntetőjog az egyetlen eszköz a nemes cél érdekében, és egyáltalán: közelebb visz-e a büntetőjog a célhoz? A büntetőjog jelenleg képtelennek bizonyul arra, hogy a kannabisz fogyasztását csökkentse (a dán fiatalok majdnem fele például már szívott kannabiszt, a kannabisz hozzáférhetősége minden európai államban magas). Az Eurobarometer 2004-es felmérése szerint az EU-ban élő 16 és 25 év közötti fiatalok 63%-kuk szerint lenne könnyű kannabiszt vásárolniuk a közvetlen lakóhelyük közelében, 79%-uk szerint szórakozóhelyen [5]. Ha a büntetőjog jelenleg ilyen hatékonysággal védi meg a a fiatalokat a kannabisztól, akkor van-e értelme a kannabiszt szívó diákokat börtönnel vagy pénzbüntetéssel fenyegetni a „saját érdekükben”? Vajon nem kellene-e felfedezni azokat a büntetőjogon kívüli eszközöket, amelyek valóban hatékonyan felvértezik a fiatalokat a megfelelő ismeretekkel, önbizalommal és támogatással ahhoz, hogy helyes döntéseket hozzanak a saját életükről? Ebben az esetben a megfelelő politikai beavatkozás kézenfekvő: a társadalomban tudatosítani kell a kockázat létezését, és hatékony prevencióval lehetőleg meg kell akadályozni, hogy a különféle genetikai vagy szocio-pszichológiai tényezők miatt a szkizofréniára hajlamos egyének kannabiszt fogyasszanak. Az elrettentés, a hisztériakeltés viszont nem szolgálja a probléma megoldását. Úgy gondoljuk tehát, a brit belügyminiszter helyesen döntött. Hivatkozások: [1] Mikkel Arendt et al., „Cannabis-induced psychosis and subsequent schizophrenia-spectrum disorders: follow-up study of 535 incident cases,” British Journal of Psychiatry 187 (2005): 510-515. [Absztrakt] [2] Arendt M. és Munk-Jorgensen P., „Heavy cannabis users seeking treatment- prevalence of psychiatric disorders,” Social Psychiatry and Psychiatric Epidemiology 2 (2004):97-105. [Absztrakt] [3] Hall W. and Solowij N., „Adverse effects of cannabis,” Lancet 352 (1998):1611-16[PDF]; J. Macleod et al., „Psychological and social sequelae of cannabis and other illicit drug use by young people: a systematic review of longitudinal, general population studies,” Lancet 363 (2004):1579-88. [PDF] [4] „Trust the experts and the evidence,” The Guardian (Friday January 13, 2006) [HTML] [5] Young People and Drugs (Brussels: European Commission, 2004). 5. [PDF]