Akkor most a szövegek sátánisták, vagy a zene, ami megszólal a hangszereken?

Csak azért nem mindegy, mert épp a rockzenészek között találni igen jól képzett virtuózokat, és meggyőződésem, hogy a mai modern zene fejlődésében komoly szerepük van.

Sokan közülük komolyzenével is foglalkoznak (Yngwie Malmsteen egész lemezt komponált szimfonikus zenekarra, amely őt kíséri), egyértelműen kimutathatók a klasszikus zene virtuózainak és szerzőinek (pl. Paganini, Bach stb.) hatásai.

A szövegek már nem ütik meg ezt a színvonalat (szerintem), mert nehéz ehhez a hangzásvilághoz "tillárom, tillárom" típusú szövegeket írni, így maradnak a sátánista és egyéb klisék, illetve nálunk (talán máshol is) néhol a szociorock (pl. a régi Pokolgép sok szövegében). (Az Éjféli harang c. opusz szövegén teológusként is rengeteget röhögtünk, mert elég képszerű volt számunkra a sánta kántor, amint épp menekül... ezt elég nehéz lenne komolyan vennünk.)

A sátánista veszély elgondolkodtató azért: egy olyan számban, amit talán senki nem tart sátánistának (Starway to heaven), a "There's a feeling I get (when I look to the west)" (jól írtam?) részt visszafelé lejátszva az "I want to live for satan" szöveg hallható, még számomra, angolul kevéssé értő számára is. és a 70-es évek technológiája aligha engedett meg ilyesfajta trükköket, amik nem a szöveg visszafelé olvasásából, hanem a teljes hangzásból keletkeznek. De ez lehet ránk hatással?

Balázs