Üdvözlet!

 

Én egy 33 éves pasas vagyok és pont azért írok ide, hogy megismerhető legyen a dolog egy 30-on túli fickó szemszögéből.

Nekem sincs gyerekem. A párommal 7,5 éve vagyunk együtt és valamivel több, mint 5 éve élettársi viszonyban is vagyunk.

Régebben úgy gondoltam, hogy abszoltút nem is szeretném, hogy valaha gyerekem legyen, mára eljutottam addig, hogy nem ellenkeznék, ha a sors úgy hozná. De még mindig nem kaparok érte, hogy legyen.

Azért meg legfőképpen nem fogok beleugrani, mert esetleg mások, rokonok/ismerősök jobban tudják a frankót, hogy mi jó nekem, mint én magam.

 

Bennem az elsődleges gát a felelősség és kötöttség, aminek gondolatával nehezen barátkozom. Le lehet egoistaönző-zni érte, de bennem ez valahogy nem elsősorban innen ered, sokkal inkább azon realizmusból, hogy még nem érzem magam alkalmasnak az apaszerepre. Én úgy vagyok, hogyha lenne gyermekem, akkor szeretném a lehető legjobbat neki. És ez az, amit pillanatnyilag nem biztos, hogy teljesíteni tudok.

Előbb nekem kellene felnőnöm :-)

 

És még annyit, kedves gyermektelen harmincas társaim: senkinek nem tartoztok azzal, hogy gyereketek legyen! Ezért aki lelkifurdalást akar gerjeszteni, arról meg van a véleményem. (Pl az, hogy frusztrált)

Vagy megy önszántunkból, és akkor a világ legnagyobb csodája, de erőltetni TILOS!