Sabangban felkeltünk reggel 5-kor, mert 7-kor indult a hajónk. 6-ig még sötét volt, így elég nehéz volt lámpa nélkül összepakolni, de azért sikerült.
A "nagyobb" banca elég rozzant állapotban volt, de nem tudtunk mit tenni, bevállaltuk. Mivel reggel apály van ezért egy kisebb bancával vittek ki a nagyobbhoz, amire majdnem artista mutatvány volt úgy átszállni, hogy szárazan megússzad. Kb 15-en indultunk el Port Barton és El Nido felé az állítólagos 8 órás útra. A hajón rendes WC nem volt és ráadásul a hullámok folyamatosan beterítettek minket. Port Bartonba megálltunk a 4 órás út után. Itt kiszállt a társaság nagyrésze, azaz 6-an indultunk tovább El Nido irányába.
Port Barton egy nagyon szép kis falvacska, szép tengerparttal. Kb ugyanannyit lehet itt csinálni mint Sabangban egyébként (az underground rivert leszámítva): strandoláson kívül semmit. Később találkoztunk néhány utitárssal, akik itt kiszálltak és ezt az állítást megerősítették. PB-ban kajáltunk egyet a Swissipin-ben, ahol finom de drága a konyha (nevében benne van a férj nemzetisége).
Folytattuk az utunkat tehát El Nido felé. A hajón volt rajtunk kívül egy belga pár, akik 7. hónapja utaztak Ázsiában, illetve egy svájci-olasz pár, akik 4 hétre jöttek a szigetekre. Velük később több időt is együtt töltöttünk. Ekkor még viccelődtünk azon, hogy a hosszabb megállás alatt a kapitány vetetett egy elemlámpát az egyik matrózzal és szerelgették a motort.
Tehát a hajónk szelte a hullámokat a nyílt tengeren és ugyan a sós víztől kicsit megviselve, de mi még élveztük az amúgy szép látványt. Láttunk útközben vagy egy bálnát vagy egy dugongot, ez máig nem került tisztázásra.
Úgy délután 3 körül megkérdeztem a kapitányt, hogy mégis mennyi idő múlva érünk El Nidoba. Ekkor azt válaszolta, hogy már csak 2 óra és ott vagyunk. 1,5 óra múlva újra rákérdeztünk. Ekkor megint 2 óra volt a válasz. Nem zavart minket annyira, hiszen hozzászoktunk ehhez a "komolysághoz".
17 óra körül viszont hirtelen megállt a motor. Furcsállva adtam oda az üres kólás dobozomat az egyik matróznak, aki azt azzal az indokkal kérte el, hogy javítaniuk kell valamit. Félórás javítás után, megkértek engem és két hímnemű utazó kollegámat, hogy segítsünk már beindítani a motort. Hatan meghúztuk párszor a motorból kilógó kötelet mire az beindult. Ekkor vettem észre, hogy a kólás dobozom valami furcsa alakká lett formálva és immár a motor szerves részét képezi.
Azt is észrevettük, hogy nagyon lassan haladtunk ezután.
Időközben besötétedett és kis félelemmel kérdeztük a kapitányt, hogy milyen messze vagyunk még. A válasz 2 óra volt.
Nos ekkor kupaktanácsot tartottunk hatan és elemeztük helyzetünket:
- a nyílt tengeren vagyunk
- a motor bármikor újra leállhat (kólásdoboz feladja a szolgálatot)
- nincs semmilyen fény a hajón
- korom sötét van (nem látjuk hova megyünk)
Az egyeztetés eredményeképpen azzal a kéréssel fordultunk a kapitányhoz, hogy legyen kedves a part felé fordulni és kikötni valahol, mert féltjük az életünket. Ő erre semmilyen hajlandóságot nem mutatott ezért olasz utitársunk az olasz mentalitásával próbálta őt erre a kívánságra rávenni. Este 8 óra volt és El Nido még sehol. Miután a kapitány észrevette, hogy ellenállása komoly feszültséget eredményez kénytelen volt beadni a derekát. A távolban láttunk fényeket a parton, így megmondtuk neki, hogy oda kössön ki. Megint ellenkezett, merthogy ő még sosem járt arra és nem ismeri az ottani sekély vizet. Ezt megint ordibálás követte olasz utitársunk részéről, így elindultunk gyökkettővel a part irányába. Útközben többször úgy tűnt, hogy mindjárt ütközünk egy kisebb halászcsónakkal, mire a kapitány elővette az elemlámpát és azzal villogtatott a többi hajónak.
Mindenesetre nagy nehezen kikötöttünk egy halászfaluban, ahol a túrista olyan ritka lehetett mint a fehér holló. 1 munkásszálló volt a falu főutcáján, ahol úgy vonulunk végig mint a fehér istenek. Legalábbbis az érzés volt olyan, merthogy gyerektömeg kisért végig minket és mindenki állva bámult minket.
A szálláson épp volt 3 szabad szoba, amelyek nádfallal voltak egymástól elválasztva, felül egyterű volt. Zuhanyzás után betértünk egy helyi étteremnek tűnő helyre, ahol meglátva a spagettit az étlapon, olasz bartaink lezsírozták, hogy ők főzhessenek a konyhában. A vacsora ára 6 főre ital nélkül 50 peso volt.
Éjszaka mindent hallottunk, ami a szomszédos szobákban történt. Részeg nő hányt, hajnali 2-kor levest főztek, sírtak, nevettek....szóval mindent. Érdekes volt.
Másnap hajnali 5-kor folytattuk utunkat El Nido felé. Kapitányunk megjavította a hajót így 2 óra alatt valóban El Nidoba értünk...
1. Sabang - átszállás
2. Gyöngyfarm
3. Készül az igazi aldente spagetti
4. Tálalva
5. Bacuit archipelago hajnalban
