Hónapokkal ezelőtt sokat vitáztam Petivel. Én azt mondtam, szerintem jók a légiósaink, nem lesz ezzel baj. Ő folyamatosan szidta a brazilt, a szerbet, meg az oroszt, és folyamatosan mondta a hibáikat. Lám, bejött, amit mondott. Jelezte ezt a vezetőknek is, de pénz hiányában nehéz küldözgetni. Toromant azért nem hozhattuk ide, mert ugyebár nem uniós, nem szlovén, mint azt néhányan hiszik, hanem horvát. Nekünk meg nem volt rá helyünk. Duscak, a Sopron szlovénja nálunk is képben volt, sőt, a menedzsere azután vitte végül a sÖrdögökhöz, hogy mi lemondtuk. Nem volt rá ugyanis pénzünk. Merthogy ő k. drága. Összehasonlításként: a mostani litván kábé a felébe kerül.

S még valami. Korábban már leírtam asszem itt, hogy nagyjából most vagyunk a helyünkön a költségvetésünket nézve. A tavalyi év egy kegyetlen nagy szerencse volt, főleg Aleksic miatt. Tény, a csapat akkor szervezettebb volt, mert más típusú emberek voltak akkor itt. Most nem volt mákunk, s tisztelet a kivételnek, de szívattak bennünket a menedzserek is. Olyan videókat küldtek hogy sírva röhögne rajta mindenki. Kértünk hármast, s hoztak négyest. Jött a millió fekáról a sok felvétel, gyakorlatilag egyet sem vennénk be még magunk közé sem játszani. Sajnos ez van, remélem, egyszer megengedhetjük magunknak, hogy ne a hulladékból kelljen válogatni. Akkor sokminden más lesz. Addig viszont néha képen töröl a realitás, s ezt viselni kell még akkor is, ha nem tetszik. Szerintem Szolnokon a létező legjobb dolog kosárlabdázni egy játékosnak, de csak akkor, ha jó a csapat. Ezt az atmoszférát talán sehol sem tudja produkálni a közönség (talán Körmenden). De ugyanakkor kegyetlen úgy a pályára lépni a Tiszaligetben, ha nem megy a játék. Mert akkor könnyen felejt a nép. S itt a harag is olyan erővel árad, mint az imádat. Remélem a asztalracsapás, meg a vérengzés most helyrerak néhány embert, s akkor jöhet a rend, talán valami csoda folytán a nyolcba kerülés. Egyelőre nekünk ez juthat.