Mikor a delta a forrásra gondol...

A folyam fut az óceán felé,
S medre ijesztõen kiszélesül,
Intenek néki messze fároszok,
Habján hajó ring és sirály repül,
Eltépett malmok ellebegnek rajta,
És úsznak bölcsõk és úsznak koporsók
És úszik egy-egy fölborított sajka,
És úszik szenny és virág vegyesen.

S ahogy közelg az óceán felé:
Vize, a hajdan kristályos nedû
Nem édes már, de sós és keserû.
És keserûn és ádázul rohan,
S gúnynak érzi, ha valaki megáll,
S döbbenve szól: mi hatalmas folyam!

Akkor a delta a forrásra gondol,
Amely körül fekete fenyõk állnak,
És csend van és csak a juhnyáj kolompol.
Nincs vad meder és nincs pocsolyás árok,
Á fûben szivárog egy halk erecske
És azt hinnéd, hogy mindjárt elszivárog.

A forrás mellett ül egy kisfiú,
Tiszta kezét a tiszta vízbe tartja, -
És ezt a folyam a deltáig érzi,
S a boldogságtól megremeg a partja.