A székelyek

(Bp., 2005)

3. A rovásírás

Elestek korábban, sőt esetenként máig halálos komolyan vett ellenérvek, így a rovásírásról hangoztatottak. Sokáig erős bizonyítékul szolgált a székelyek török eredete mellett az, hogy Árpád honfoglalói - értsd: a magyarok! - nem ismerték a rovásírást, a székelyek viszont igen.  Az érvelés logikája valahogy úgy szólt, hogy a rovásírásról több mint biztos, hogy türk eredetű. Következésképpen a székelyek is türkök / törökök voltak egykoron, azért ismerték. Valóban ismerték. Sőt Kézai még azt is tudta, hogy ez másféle rovásírás lehetett, mint amit Árpád népe használt.
Ennek egy változata az, hogy "a székelyek saját külön írással - rovásírással - rendelkeztek".  Annak a tudatában, hogy a szarvasi tűtartó rovásírását - és a nagyszentmiklósi ábécét - milyen szoros kapcsolatok fűzik a székely rovásíráshoz,  ez a tétel már nem áll.

A kérdésben kiemelkedően fontos, hogy az 1980-ban ismert magyar (azaz székely) rovásírás e és o (illetve a) hangokra vonatkozó jeleit a glagolitából a bolgároktól, illetve a török nyelvből hiányzó két különleges magyar hang, az f és a h jelét a görög ábécéből valóban a Fekete-tenger vidékén vették-e át a székely rovásírásba. Király Péter ugyanis rámutatott, hogy " ... a glagolita írásnak a keleti szlávok közötti elterjedésére nincsenek megbízható adatok. Valószínűbbnek látszik az a feltevés, hogy e két betűjel vagy a glagolita írást használó bolgároktól [tehát a Balkánról] került át vagy belső fejlődés eredményeképp alakult ki."   Hiszen a Metód halála (885. április 6.) után Moráviából a horvátokhoz menekülő ún. morva misszió elterjesztette a horvátoknál a glagolita írásmódot.  A glagolita jelek tehát akár az alföldi bolgár-szlávoktól és a hozzájuk társult 9-10. századi blakoktól, akár a korai horvátoktól könnyen átkerülhettek a 8-9. századi, honfoglalás előtti ősmagyar nyelvűekhez, közöttük a később székelyeknek nevezett csoportokhoz. Rengeteg korai szláv kölcsönszavunkkal együtt. Közvetlen székely-keresztény bolgár kapcsolatot lát ebben a kérdésben H. Tóth Imre,  ami értelemszerűen honfoglalás előtti, a Kárpát-medencében zajló érintkezésekre utal. Hiszen Kárpát-medencei székelyek vagy még korábbi mezőségiek gyerekei aligha utaztak bolgár földekre "bolgár szóra".

Az önálló belső rovásírás-kialakulás lehetőségét természetesen kizárva, egyértelmű a következtetés: az átvevő székelyek nem lehettek kizárólag olyan székelyek, akik a honfoglalás után csak a Kárpát-medence nyugati és délnyugati peremein éltek, hiszen ott nehezen tehettek volna szert bármiféle bolgár (keleti délszláv nyelvi és egyéb) kapcsolatokra. Másrészt egy ilyen esetben számos korai germanizmusnak is kellene jelentkeznie nyelvükben, de ilyenekről nem tudunk.81  Nem lehettek törökök sem, hiszen ismerték az f hangot.

Így tehát azok a székelyek voltak, akik mint a késő avar kori ősmagyar nyelvű lakosság része voltak kapcsolatban a 7-9. században a balkáni szlávsággal.
A leglényegesebb következtetés azonban így szól: miért kellett volna egy Györffy, Makkai, Németh és mások szerint állítólag eredetileg török nyelvnek (a székelyek nyelvének) olyan hangok (f és h) jelét pótlólag átvenni a görögből, amely hangok különleges magyar hangok, és a törökben hiányoztak? Mit akartak volna a török anyanyelvű székelyek ezekkel a jelekkel jelölni, ha akkor állítólag még török nyelvükből maguk a hangok hiányoztak? Ha a 9. és 10. században a törökben hiányzó hangok jeleit vették át a székelyek saját hangjaik jelölésére, akkor, a székelyek nyelve az átvétel idejében nem lehetett török nyelv. És korábban sem! Éppen ezért történt meg az, hogy ezeket a jeleket nem a rovásírás okkal eredendően kapcsolatban lévő török nyelvű rendszerekből örökölték, hanem a görögből kellett bolgár közvetítéssel pótlásként kölcsönözniük.

Tökéletesen hason1ó a helyzet az e és az o magánhangzók glagolitából származó jelével a székely rovásírásban. Ezeket valamilyen török ábécéből átvenni nem lehetett, sem örökölni, " ... mert hiszen a köktörök ábéczében sem az e-re, sem az o-ra nem volt külön jel." Melich érvére - tehát e két székely jel glagolitából való átvétele elleni válaszul - született meg a jól ismert Kniezsa-féle 895-ös "törvény": e két betűjel nem lehet glagolita, mivel " ... nincs olyan történelmi kapcsolat, amely a székely átvételt akár csak távolról is velünk megértetné". Ha azonban feltesszük, hogy a székelyek elődei már 896-ot megelőzően is a Kárpát-medence különböző térségeinek lakói voltak, akkor a glagolita-írást ismerő bolgároktól vagy akár nyugati, sőt dunántúli és kárpáti szlávoktól való helyi átvételekre bőségesen volt lehetőségük és idejük történelmi kapcsolatra.  Korai szlávból történt szókölcsönzéseink elemzése bőséggel tartalmaz hason1ó erejű érveket Kniezsa felfogása és 896-hoz makacsul ragaszkodó keltezési alapelve ellen.

Az már régen érezhető volt, hogy a székely rovásírás értelmezésének fura logikai rendszere valahol hamis. De leletek és adatok híján nem lehetett vizsgálni. Az első léket az ütötte e szép elmélet török hajóján, hogy 1983. április 27-én Szarvason, egy régi téglagyár közelében a késő avar kori 67. sírból előkerült a szegény asszony csontból készült, már említett, 6 centi hosszú tűtartó tokocskája, mind a négy oldalán rovásfelirattal. Az 59 szótagból állószöveget összesen 19 jellel karcolták be. Ezek közül 15 azonos a nagyszentmiklósi kincs 13 rovásfeliratának jeleivel. Kiderült, hogy a székely rovásírás eredetét nemcsak messzi keleti türk népek írásából lehet bonyolult utakon származtatni, hanem a Kárpát-medence saját, késő avar kori örökségéből is. Ami persze végső soron ugyanazokra a keleti türk előzményekre megy vissza. Nem mindegy azonban, hogy nem frissen érkezett ide a Kárpát-medencébe kabarokkal, besenyőkkel, kunokkal, magával Árpád népével és isten tudja még kikkel, hanem 896 előtt már két-három-négy évszázadig itt használták és tovább alakították. Lehet, hogy tényleg az attilai hunok óta.

(folytatjuk)