Én úgy látom hogy az egész téma a közlekedési kultúra és a szociálpszichológia sajátos kapcsolatáról szól, így talán külön is lehetne őket választani:

1. a jó közlekedési morál nem igen jellemző a magyarra, hiába szedik elő újra a közlekedési oktatófilmeket és hiába tanítják már általános iskolában. A logikus udvariasság hiánycikk: a belsőben 40-nel haladó kukásautónál rosszabb a belsőben 30-cal cammogó tanulókocsi, amit az oktató parancsolt a külső sávból a belsőbe! Jó példával indulnak hát az újoncok a forgalomba, akik azon kívül, hogy jó mélyre tudják nyomni a gázpedált, közlekedési érzékkel, tapasztalattal nem igen rendelkeznek. Így aztán sodrónak az árral, s szép lassan produkálják a társadalmi normákat: minek elengedni az autóbuszt ha indul, sőt inkább bevágni elé a körforgóban, hadd essen el a benne álló 50 ember! Gyalogost ledudálni, vagy lecsalogatni az útról, s aztán hangosan elküldeni a kurva anyjába. Kerékpáros ott sincsen, felesleges tárgy, egy ajtószélességnyi oldaltávolság luxus, ha belefordul az árokba, az ő baja. Mi az, hogy lemondok az elsőbbségről a másik javára? Mi az, hogy kiengedem a főúton piros lámpára várva a mellékutcából kikanyarodót?

2. skoda120-al járok, úgyhogy tudom mennyire imádnak vetélkedni a sufni-tuning buzukik, opelek, 80as évekbeli fiatok. egyetlen egy megoldás van: messziről lesz*rni őket, s nem beállni ebbe az értelmetlen, kiprovokált vetélkedésbe - mindemelett persze fel kell venni a közlekedés tempóját.

(korábbi hozzászóló szerint aki suzukit vesz, az felelőtlen őrült: azért ne mossuk össze a vezetési stílust a műszaki paraméterekkel! A kocsi nem attól lesz ön- és közveszélyes, hogy ultravékony lemezből készült, hanem mert úgy vezetik, hogy száguldó koporsóvá válik)