Szia nüs-nüs!

Szerintem hagyd őket megbarátkozni, ha mindig jelen vagy és azt akarod, hogy barátkozzon a lányod, nehezebben fog menni. Kell az a varázslatos pillanat, mikor négyszemközt megbarátkoznak maguk. Egy jó ösztönű kicsilány kutyus ezt megoldja, na aggódj. Ha beszélgetsz a lányoddal mindig csempészd bele a beszélgetésbe Alízt. Mesélj neki a fajtáról, hogy emberek életét menti meg, hogy most biztos éhes, hogy biztos fázik és hagyd dönteni a kérdés után: "Jössz velem megetetni? Jössz velem megsimogatni?..." Előbb-utóbb menni fog. Csak türelem. Persze féltékeny is lehet az új jövevényre. Éreztesd vele, hogy mióta Alíz megvan csak jobban szereted:) Bár még kicsi a lányod, de add neki Alízt.

Három, már lassan felnőtt fiam életét kísérték végig az újfoundlandijaink, születésüktől mostanáig. Pici kurukban a kutyalányokat szerették, most a kanok a haverok, tisztelik különleges szeretettel a mamikat és szeretően gondoskodnak a baboncokról. Nálunk mindig előbb a szkuttyok esznek aztán mi. Az én fiam két éves volt első fundink, Elza érkezésekor és édesapám varázslatos türelme áthidalta félelmét. Megfogta pici kezét és azt mondta: Éhes a kiskutyád fiatalember, mennünk kell megetetni. Félt a fiam, de ment.

Ne érezze a lányod, hogy te akarod, érd el, hogy ő akarja. Ha az első 1-2 napon nem megy mond el neki, hogy szomorú Alíz, mert azért, hogy vele lehessen el kellett hagynia a mamiját. És azt is, hogy Alíz nagyon szereti őt.

Menni fog, nyugi!

És sok sikert Alízhoz!

Ha megnézed a lapunkat (www.feketepanda.uw.hu ), látni fogod, hogy a fiaim fogják a kutyusokat!