A finnektől tanulhatnánk.
Ott a pedagógusképzés egyetemi szintő, függetlenül attól, hogy milyen iskolafokon tanít majd a hallgató.
Nincs külön gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, erre mindenkit felkészítenek.
Évekig a tanításra készítik fel, arra, hogy hogyan és miért kell tanítani.
Szakosodás csak a képzés vége felé, nem ez a kiemelt feladata a tanárképzésnek.
Presztízse igen jó a pedagóguspályának, ezért tényleg a legjobbakból lesz csak pedagógus. Ehhez természetesen kiemelt fizetés is jár.

Ezzel szemben nálunk a pedagógusképzés többszintű, és minél kisebb gyereket tanít valaki, annál rövidebb, és kevesebb a fizetése is. (Vagy ugyanazért a pénzért magasabb a kötelező óraszáma.)
Nálunk nem a tanításra készítik fel őket, hanem túlsúlyos a szaktárgy tanítása, matematikusokat akarnak képezni tanár helyett. Nem is tudják, mi fán terem a gyerek és a tanítás a pályakezdők. (Igen kevés kivételtől eltekintve.)
Nem készítik fel a tanulási/magatartási problémák, zavarok felismerésére, kezelésére.
Talán a legkontraszelektáltabb pálya a mienk.
Ha ehhez még hozzávesszük az ingatag finanszírozási rendszert, az állandó reformokat, amik nem vezetnek sehová, akkor nem csoda, hogy itt tartunk.

Biiztos vagyok abban, hogy a tanárok zöme a tankönyvet tanítja (elkezdi az első oldalon és befejezi az utolsón), jobbik esetben tananyagot tanít.

De nagyon kevesen vannak, akik a g y e r e k e t tanítják.