Vigado 2003 feb 6/10.

Jól látható tehát, vagy inkább mondjuk azt, hogy úgy tűnik, hogy a kormány ebben az esetben a gyermeküket féltő kisgyermekes szülőkkel áll szemben. Vagy lássuk a privatizáció meg az állami vagyon jövőjének kérdését. Magyarországon ma a nemzeti össztermék több mint 80 százalékát a magángazdaság adja. Ez az arány magasabb, mint jó néhány nyugat-európai ország esetében. 1994 és ’98 között a megelőző szocialista kormányzás idején a stratégiai vagyon egy tekintélyes részét, a mi véleményünk szerint, áron alul eladták. Számos visszaélést, korrupciót lepleztek le. A magyar gazdaság kitettsége az idegen tőkének így jelentősen nőtt. A kormány ugyan, nyilván nem véletlenül, hanem összefüggésben a népszavazással, április 12-e utánra halasztotta a konkrét döntések bejelentését, de már megkezdte az állami vagyon kiárusításának előkészítését. Kinek jó ez, ha az embereknek mintegy 80 százaléka valójában szemben áll a kormány ilyen irányú szándékaival. Vagy tisztelt hölgyeim és uraim, nézzük a magyar vállalkozók ügyét. Az emberek többsége szerint, ezt egy fölmérés világosan mutatja, de ha beszélgetünk az emberekkel, ezt a véleményt hallhatjuk, nos, a többség szerint előnyben kell részesíteni a magyar vállalkozókat. Kevesen tudják, de Nyugat-Európában a közbeszerzéseknek általában 80 százalékát, de van olyan állam, ahol 90 százalékát mindig, hogyhogy nem, de hazai cégek szokták elnyerni. Most, nálunk, itt Magyarországon úgy írják ki az autópálya-építési pályázatokat, s ezt nem is titkolják el, hogy szándékosan kizárják a versenyből a magyar cégeket. Kinek jó ez?

Nyilvánvaló, hogy azok a gyárbezárások, amelyeknek eredményeképpen ezerszám kerülnek az emberek utcára, súlyos bajt jelentenek ma Magyarországnak. Hol fognak munkát kapni ezek az emberek? Mi úgy gondoltuk, ha ez bekövetkezik, majd a magyar kis- és középvállalkozók adnak nekik munkát. Feltéve, ha a magyar állam is támogatja ebben a kis- és középvállalkozókat. Mondjuk egy Széchenyi-tervvel. Megfojtották a Széchenyi-tervet. Kinek jó ez, tisztelt hölgyeim és uraim, hiszen a munkaügyi miniszter okos ember, előbb-utóbb be fogják látni, hogy újabb beruházások hiányában csak a magyar vállalkozások támogatása hozhatja meg a munkanélküliség csökkenését és a várt eredményt. Itt is érvényes a régi bölcsesség: inkább kétszer mérni, mint egyszer vágni. Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, az erős forint esete kísértetiesen hasonlít az előzőkre. A magyar emberek hisznek az erős forintban. Jó okuk van erre, mert tudják, ha a forint gyenge, akkor emelkednek az árak, és ez lerontja az ő munkájuk értékét, leértékeli a keresetüket. A kormány azonban gyengíteni akarja a forintot. Kinek jó ez? Itt is azzal a helyzettel állunk szemben, hogy a vita valójában a forintban bízó emberek, valószínűleg a többség és a hivatalban lévő kormány között áll fönn. Említsük meg egy zárójeles megjegyzés erejéig, hogy nemzetközi tapsvihart és szakmai elismerést kiváltva verte vissza a Magyar Nemzeti Bank a forint rovására megindított nemzetközi spekulációkat, és így több tízmilliárd forint bevételt hozott a magyar államnak. Érthetetlen, hogy a kormány ilyen körülmények között Járai Zsigmondot a jegybank elnökét támadja, holott eddig ő volt az egyetlen az ország vezetői közül, aki pénzt hozott a házhoz.