lebben Creative Commons License 2006.01.10 0 0 2626
http://www.kitalaltkozepkor.hu/forikaeva_amagyarnyelvmetafizikaja.html
Fórika Éva: A magyar nyelv metafizikája
---"A világ az ideáknak a számok szerint való
képmása." (Kiemelés tőlem)

A héber Kabala, mint archaikus egység, világmagyarázat, tulajdonképpen a számokról szóló ókori hagyomány (a káldeus, babiloni, egyiptomi) egybefoglalása. Idézem ismét Hamvas Bélát aki kulcsot adott kezünkbe az archaikus világ, a hagyomány értelmezéséhez a sokat említett Scientia sacra című művében:
"a szám isteni-szellemi-természeti hármas jelentésével, és gyökhelyzetével a lét körei között levő kapcsolatot fenntartja és irányítja."
Bár ez a tudás ma már eltűnt, amint Hamvas Béla is megjegyzi, de nyomait megtaláljuk nyelvünkben. Ennek leghatásosabb bizonyítékát éppen a hat szavunkban látom. A hatos szám a Kabalában a Waw, mely az embert is jelöli többek között, végső értelmében a földi és égi erők egybekacsolását jelenti. Merthogy az égi és földi erők egybekapcsolása az ember igazi feladata, ezt végzi lényében, legbelül. Az égi és a földi erők együttesen kell jelen legyenek minden dologban, esetben amely hatni akar, de a valós hatalomnak is ez a végső titka.
Ez a tudás a hatos szám végső jelentéséről, benne van a magyar szóban, a teljes szóbokorban, mégpedig magyar és nem héber szóból, jelentésből származtatva !

kabos-hovos...HŰVÖS-HEVES

KEBELE...keb élő...FEHÉRLÓFIA...a 6 lábú mesebeli táltos-ló és lovasa...!
SAJÁT TEJÉVEL ÉS VÉRÉVEL TÁPLÁLJA
.
Előzmény: Ulam-burias (2625)