Én már nem is tudom, hogy a Köjálért vagy a Köztisztasági Vállalatért kiáltsak-e.

Már kicsi cica korom óta gyötrődök ezekkel a népekkel, de a helyzet egyre romlik. Én még ilyen rendetlen emberekről nem is hallottam! Állandóan teleszemetelik a lakást mindenféle szürke szőrős izékkel, amik ráadásul csörögnek is. Én meg mint egy bűvész, nem győzőm eltakarítani őket szem elől. És ráadásul pokolian nehéz végleg elhallgattatni őket, a legkisebb provokációra is éktelenül csörögnek, így aztán hiába dugom el némelyiket például a papírkosárban vagy a locsolókannában, mindig kimentik őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor egy pillanatra azt hittem, hogy győzelem, egérmentes a kéró, megjelentek egy gigantikus fekete döggel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán megint áradni kezdtek a szürke fenevadak. Már nincs a lakásnak olyan pontja, ahová ne dugtam volna el egy párat, de ezeknek valami kimeríthetetlen forrásaik lehetnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És most vagy két hete - közbotrány - eltakaríthatatlanul színes rémek tűntek fel. A pirosat még nagy nehezen betömködtem egy szőnyeg szegélye alá, de eerre előálltak egy pacsulisárgával, ami ronda, állandóan megtalálják, és még csak nem is megy a bundám színéhez.