"A Fidesszel kapcsolatos másik gyakran előforduló tévhit szerint a párt annyi fordulatot hajtott végre a kilencvenes években, hogy kétséges, bír-e bármifajta közös hitbéli értékkel azontúl, hogy főhatalomra törő brigantik érdekszövetsége. Nos, ehhez kapcsolódóan írjuk le gyorsan, hogy az 1990 utáni magyar belpolitikai mozgások közül a legmeghatározóbb az SZDSZ pálfordulása volt, az ellenzékiség szögre akasztása és a posztkommunistákkal való koalíció megkötése. Aminek természetesen voltak előzményei, nevezetesen a Demokratikus Charta, amely egyik napról a másikra annullálta a korábbi posztkommunista–antikommunista törésvonalat, a késő kádári utódpártot szalonképes politikai erővé tette, és egyben az ideológiai viták fókuszába a fasizmus létének, veszélyének kérdését állította.
Sokan, köztük én is a kilencvenes évek elején egyik napról a másikra megtudták, hogy fasiszták, s ezt nem mások kezdték el mondogatni, mint a néhány évvel korábban még az állampárt ideológiai fegyverzetében járőröző médiamunkások, értelmiségiek és friss sütetű demokratikus politikusok. Hát, fura érzés volt ezt tudomásul venni! Persze a fasisztává nyilvánítás, az „ahogy fölemeltünk benneteket, úgy tönkre is teszünk benneteket” üzenete nem más, mint a szalonból való eltávolítás nyelvi megnyilvánulása. Sokan megtudták, hogy nem beszámíthatók, nem tárgyalóképesek, sőt figyelemre sem méltók. "