Szalay gyors volt, de megsérült a keze
Technikás, sáros, sokak szerint igen veszélyes szakaszt teljesített a Dakar-mezőny az év első napján. A kanyargós, technikás, olykor meglehetősen sáros pálya, inkább a ralivébés gyorsaságikhoz hasonlított, mint terepralipályához, de aki gond nélkül teljesítette, az igazán élvezte. Ezen a napon az öt magyar autós induló közül a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős végzett a legjobb pozícióban (37. hely), miközben a csapat színeiben versenyző Jaroslav Katrinak is folytatta remeklését (22. pozíció). Varga Ákos és Szilveszter Zsolt rendben végigért a szakaszon. A Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György kamionos trió a 15. helyen ért célba, és így a 14. az összetettben.
A Szalay Dakar Team tehát sikeresen teljesítette a két európai szakaszt és várja a folytatást - pontosabban azt, hogy végre elkezdődjön az igazi verseny. Az európai szakaszok ugyanis mindig afféle bemelegítésnek számítanak a Dakaron, az igazi küzdelem Afrikában várható.
Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera):
"Jó tempóban autóztunk, mindössze egyszer tértünk le az útról, de annak sajnos meg is lett az eredménye. Nem azzal volt bajom, hogy áthajtottunk egy bokron, hanem hogy a bokor alatt volt egy hatalmas kő, amely megütötte a kocsi alját, a kormány meg az én kezemet. Mire a szervizparkba értünk, a jobb hüvelykujjam már jócskán feldagadt, és fájt is. Befásliztuk, és remélem, hogy holnapra legalább valamennyire rendbe jön. A pálya egyébként nagyon tetszett, technikás volt, néhány helyen pedig nagyon csúszós, és rengeteg kanyar volt benne. Amiatt egy kicsit hátrányban voltunk, hogy rengeteg autót kellett megelőznünk a rossz rajthelyünk miatt, a helyezésünkkel azonban maximálisan elégedett vagyok."
Varga Ákos (KTM)
"Igazi endurós szakasz volt, és nagyon élveztem, kivéve azt a néhány másodpercet, amikor a sáros útról egy betonlapokból kirakott útra kellett ráhajtani. Ott ugyanis elcsúsztam. Szerencsére csak néhány másodpercet veszítettem, és utána folytathattam az előzgetést, mivel az előző napi defekt miatt jó néhány nálam lassúbb pilóta rajtolt előlem."
Jaroslav Katrinak (szlovák, KTM)
"Meglepett a jó eredmény, mert egyáltalán nem siettem. A pálya néhány helyen rendkívül csúszós, sáros és ezáltal veszélyes volt, úgyhogy az égvilágon semmit sem kockáztattam. Az igazi verseny még csak ezután kezdődik."
Szilveszter Zsolt (romániai, KTM)
"A mai napot végigszenvedtem, mert megfáztam, és emiatt begyulladt a gerincem. De ha nem fájt volna a hátam, akkor sem élveztem volna ezt a szakaszt, mert néhol igazán félelmetes volt. Nem akartam megkockáztatni az esést, úgyhogy inkább visszafogottan motoroztam."
Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György (MAN)
"A pálya néhol olyan szűk volt, hogy még az autósoknak is tolatniuk kellett, ha be akartak fordulni egy-egy kanyarba. Képzelheti, milyen volt mindez kamionnal..."