Kis Sándor kimondottan jókedvű volt a napi célban. „Óriási sárból rajtoltunk, tipikus portugál pálya, az egyik kanyarból ki, a másikba be. Százezer ember drukkolt a pálya szélén, fantasztikus volt! Körülbelül féltávig iszonyúan elkaptuk a fonalat, utána nagyon ütemtelen lett a pálya, tele volt meglepetéssel. Szűk kerítések és olajfák között kellett rohanni, kacskaringózni, kétszer majdnem közelebbről is megnézünk egy fát. Fontolgattuk, hogy talán nem ez a legjobb alkalom arra, hogy Portugália olajbogyó termését tanulmányozzuk.
Pont ezért visszavettem a gyorsági második felében egy picit a tempóból, nem kockázattam, mert óriási volt már a sár. Nagyon navigációs pálya volt, rengeteg jellel, de Péter remek munkát végzett, s az autó is fantasztikusan működött.
Úgyhogy a legnagyobb problémám most az, hogy nagyon sáros lett a gép, nem tudtam hol lemosni, a fiúk most itt tehát megszenvednek vele.”
 
„Egyelőre csak az a célunk, hogy az autót karcmentesen vigyük át Afrikába. Nagyon jónak tartom, hogy nem egy másfél kilométeres prológgal kezdtünk, hanem valódi gyorsaságival. Hihetetlen élmény volt végigmenni ezen a szakaszon, ugyanis elképesztően sok ember állt az út szélén és szurkolt a versenyzőknek.
Mi a lehető legóvatosabban versenyeztünk, már csak azért is, mert több helyen igen nagy volt a sár. Egyetlen kisebb bosszúságunk akadt: úgy 30 kilométerrel a vége előtt belementünk egy nagy tócsába, és az oldalablakon jókora adag víz és sár jött be. Ez önmagában nem lett volna gond, de háromtenyérnyi területen beterítette belülről a szélvédőt, így onnantól semmit sem láttam.” – mesélte Palik László még mindig fülig sárosan.