Bobula Ida a közepes tehetségű tudósok konzervativizmusáról

 

 

Bobula Ida (2000) a sumer-magyar nyelv rokonságának bizonyítottságáról elmélkedvén felsorolja néhány példáját annak, hogy „az átlagos tekintély jól ismert konzervativizmusa a tények elfogadása ellen harcol”, s észreveszi, hogy e magatartásnak is meg van a maga magyarázata, azaz szinte törvényszerűen számíthatunk a tényekkel szembeni ellenállás jelentkezésére a nem kiemelkedő tehetségű tekintélyek esetében.

Mint írja, „A tudósnak védeni kell az ő szakterületének határait a képzetlen be nem avatottakkal; a felelőtlen holdkórosokkal; a lelkiismeretlen, laikus, hasznot hajhászó vagy nyilvános szereplésre törekvő emberekkel szemben. Sajnos ez a konzervatív rosszindulat, amelyet sokszor valódi forradalmi jelentőségű gondolattal szemben is tanúsítottak, súlyos károkat okozott. A tudomány területe bővelkedik ilyen szégyenletes példákkal.

Olyan zseniális embereket, akik bebizonyított felfedezésüket a tudósok tekintélye elé bocsátották - mint pl. Boucher de Perthest is, a történelem előtti ember szerszámainak a felfedezőjét - nyilvánosan kigúnyolták, sőt az ő idejében élő nagyok még csalással is megvádolták. Ugyanez történt de Santolával, a .történelem előtti barlangfestmények felfedezőjével is.

Grotefend, aki az ékírás rejtélyét megfejtette, sohasem volt képes keresztül vinni, hogy értekezése megjelenhessen. A göttingai akadémia, ahova értekezését benyújtotta, visszautasította annak kinyomtatását. Negyven évvel a szerző halála után - az egykor elutasított kéziratot újra elővették és úgy dicsőítették a szerzőt, mint aki az asztrológia tudományában fordulópontot jelentett. Az ő életében élő tudósok azonban nem hittek neki és nem voltak hajlandók meghallgatni sem.

 

A zseniális Mendel egész életén át hiába írt és beszélt. Csak halála után ébredt rá a tudományos világ arra, hogy Mendel megállapította az átöröklés régóta keresett törvényét.

 

Schliemannal, aki kiásta Tróját, igen rosszul bántak, és Semmelweist, aki a gyermekágyi láz kórokozóját felfedezte, úgyszólván a halálba kergették irigyei, kollégái. Semmelweis már régen bebizonyította, hogy a gyermekágyi lázat infekció okozza. Megcáfolhatatlan, kézzelfogható bizonyítékokat hozott fel: az ő tisztán tartott kórtermében nem volt halandóság, a szomszédos kórtermekben pedig az anyák szinte csapatostól haltak meg. A hatóságok vállat vontak, elhatározták, hogy nem fogják elfogadni a tételt, bármennyi emberéletbe kerül ez.

A tudós tekintély visszautasítása szinte megszokott útja az igazságnak, de ez semmi esetre sem bizonyíték az igazság ellen.

Mint mindig, itt is akad egy kisszámú tudós csoport, amely semmitől sem fél, megérti az igazságot és támogatja azt. Számuk az idő múlásával egyre nő. Az ilyen tudósoknak a kvalitásától és bátorságától függ, hogy mennyi idő telik el az igazság bizonyításától az igazság elfogadásáig.”

 

Dr. Bobula Ida: Bizonyítottnak tekinthető-e a sumir-magyar rokonság, A magyar nép eredete, kiadta az Anahita-Ninti, Budapest, 2000., 53. oldal.