Szkíta írás

 

Lukiánosz, a Szamoszatában, Kommagéné tartomány fővárosában Kr. u. 120 – 125 táján született görög bölcselő „Toxarisz és a barátság” c. dialógusában számol be a szkíták íráshasználatáról. E műben a Kr. e. 600 körül élt szkíta orvos említi, hogy a szkíták Oresztész és Phülladész történetét ércoszlopra vésve felállították az Oresztész templomban, hogy ez legyen gyermekeik legelső tanítója és nevelője, s hogy a szöveg fennmaradjon.

Agatho (szül. Kr. e. 301-ben) írja a 3. töredékében, hogy „Az írás első betűje a közepén köldökkel ellátott kör volt, azután két összekötött egyenes vonal, és a harmadik (betű) hasonló volt a szkíta  íjhoz."  (Télfy/1863/75)

A szkíta írás jellegéről a régészeti emlékeken található kevés írásmutatvány alapján is képet alkothatunk (9. ábra). Az egyes tárgyak időbeli és földrajzi távolságának is köszönhetően a kibontakozó kép nem egységes. Ezen nem is csodálkozhatunk, ha tudjuk, hogy Timónax a szkítákról írt munkájának első kötetében Szkítiának ötven népét sorolja fel.  Például a campagnai balta és a tokodi pecsétnyomó (tehát a nyugati tárgyak) jelformái összetettek (ligatúraszerűek), míg a keleti jelek egyszerűbbek. Különbség van a világmodellek szimbolikus jelalkalmazása és az Isszik kurgán ezüstcsészéjének folyamatos sorai között is. Mindezek alapján úgy véljük, hogy a szkíták írása a székelyekéhez hasonló lehetett. A szkíta írás ősét joggal keressük Anatólia és Mezopotámia írásrendszereiben, ha Trogus Pompeius (a Justinusnál fennmaradt töredékében) azt írja: „a szkíták ezerötszáz éven át minden más nép előtt birtokolták Káldeát”.

 

A campagnai feliratos szkíta balta.

 

 

 

A tokodi szkíta pecsétnyomó.