hírek!
A Volkswagen Race Touareg öt párosának - Jutta Kleinschmidt/Fabrizia Pons (D/I), Mark Miller/Dirk von Zitzewitz (USA/D), Bruno Saby/Michel Perin (F/F), Carlos Sainz/Andy Shulz (E/D), és Giniel de Villiers/Tina Thörner (RSA/S) - a világ egyik leghosszabb és legkeményebb rallyja során nagyrészt le kell mondaniuk a szatelites navigációról, és elsősorban a "Roadbook"-ra kell hagyatkozniuk. Ezzel is növelve a Dakar versenyzőkkel szemben támasztott követelményeit, és még nagyobb szerephez juttatva a navigátorokat.
"A szabályok már az elmúlt években is jelentős esélyegyenlőséget biztosítottak" - emelte ki a Volkswagen Motorsport főnöke Kris Nissen. "Az újításoknak köszönhetően a rally követelményei érezhetően megnőttek. Így a Volkswagen csapat öt másodpilótája a szokásosnál is nagyobb kihívással kell, hogy megküzdjön."
Míg az elmúlt években a csapatok GPS segítségével előre megadott pontok szerint haladtak, addig 2006-ban más a helyzet: vissza a gyökerekhez. A rendezőség által adott GPS rendszerek - és csak ezek használhatóak - a start és cél között csak az égtájat és a sebességet jelzik. A szakaszt tehát a "Roadbook" segítségével kell teljesíteni. "42 kilométer után egy félig elásott guminál balra lekanyarodni" - ilyen egy tipikus támpont a 150 oldalas könyvecskében. "Az új szabályzatnak köszönhetően a navigáció a hosszú távú versenyzés klasszikus elme újra a középpontba kerül" - mondta Andy Schulz, Carlos Sainz navigátora, aki két győzelmével a legeredményesebb német. "Tempóval egyedül nem lehet megnyerni a Dakar 2006-ot. Nagyon oda kell figyelni, hiszen milliónyi lehetőség van arra, hogy az ember eltévedjen." Hogy meggyőződjenek, a csapatok az egész távot teljesítik rejtett ellenőrzési pontokon kell áthaladniuk. Ha a kocsi egy ilyen pont három kilométeres körzetében van a GPS reagál, és a kijelölt pont felé vezeti a versenyzőket. Ha a csapatok már 200 méterre megközelítették a pontot, akkor a következő ellenőrző pontot kell elérniük újból csak a Roadbook és az iránytű segítségével. Minden kihagyott pontot jókora időbüntetés követ.
A sebességtúllépéseket is időbüntetés "díjazzák". Így például helységekben be kell tartani a szigorú 50 km/h-ás limitet. A száguldozóknak esélyük sincs, hogy megússzák a büntetést, mert a célokban az összes autó GPS-ét "kiolvassák". Abban minden túllépés szerepel. Míg a kamionok és motorosok nyílt terepen sem léphetik túl a 150 km/h-ás sebességet, addig a kocsik szabadon száguldozhatnak. De egyes veszélyes szakaszokon a rendezőség meghatározza a limitet. Ezt ugyanolyan szigorúan ellenőrzik mint a helységeken való áthaladásokat. Idén a legtöbbször más utakat járó kísérőkocsikra is vonatkozik sebességkorlátozás.
"Mivel a szervizesek útvonala is majdnem olyan hosszú mint a versenytávok, sokkal nehezebb lesz időben beérni a célokba, és a kocsik szervizelését előkészíteni" - nyilatkozta Paco Crous a logisztika főnöke az új kihívásról.
Ez az új szabály tovább nehezíti a szervizesek már amúgy sem könnyű munkáját a világ egyik legkeményebb rallyja során. A Volkswagen Motorsport szerelőinek öt Race Touareg-et kell majd felkészíteniük napról napra - ez biztos éjszakai munka. Egyedüli vigasz: a szabályok nagy teret biztosítanak a szervizeseknek. A motorblokk és a váz kivételével minden alkatrészt ki lehet cserélni, ami már nem javítható meg. Kimondottan akkor lesz majd nehéz, ha verseny közben lép fel valamilyen probléma. Akkor a versenyzőnek csak másik résztvevő segíthet, mint például a két Volkswagen Race Truck. További nehézséget jelent a január 12-dikei maratoni szakasz: Labè-ban este a csapatnak nem állnak rendelkezésre a szervizesek, csak a két Volkswagen kamion emberei. Ezért még nagyobb jelentőséget kap a megbízhatóság, és válhat a siker kulcsává.