A katolikus egyház tanításai szerint csak akkor lehet áldozni, ha az előző gyónásod óta nem követtél el súlyos vagy halálos bűnt. (valahogy így van)

Ez a hivatalos "szabály".

 

A pap az közvetítő Isten és közötted, de szerintem nem kell ehhez okvetlenül közvetítőt igénybe venni. Csak ez ad az egésznek egy keretet, egyfajta bizonyosságot, hogy akkor most lepakoltam ide azon dolgokat, amik zűrzavart okoztak a lelkemben, a pap feloldoz, ez talán így kézzel foghatóbb.

 

Abban azért nem értek egyet, hogy a gyónás semmit ne érne. Ez szerintem egyénenként más és más. Bizonyára sokan vannak, akik ezáltal megkönnyebbülnek. El tudják valakinek mondani esetleg a rejtett dolgaikat.

 

Segíthet a megtisztulásban, jobbá válásban. A feloldozásnál van, hogy "erősen fogadom, hogy a jóra törekszem és a bűnt kerülöm". Egy ilyen fogadalom is számíthat, ha komolyan veszi az ember.

 

Az sem mindegy, hogy csak formai dolgot jelent a gyónás, vagy tényleg egészen komolyan gondolod-e.

 

Szerintem, ha tényleg komolyan megbánja az ember (akár Isten előtt, akár pap előtt, akár csak "önmaga előtt"), azon dolgokat, cselekedeteit, amikkel másnak valami rosszat tett, akkor nem számít, hogy milyen formában teszi...

A lényeg valóban a szeretet. Ez a legfontosabb.

 

Amivel egyet értek, hogy "ne ítélj, hogy ne ítéltess".

 

Egy ember sem ítélheti meg a másikat, az nem a mi dolgunk...

 

Isten pedig tényleg szeret mindenkit, hibáitól függetlenül.

A szeretet "parancsa" pedig nagyon nehéz...egészen addig még könnyű is, amíg csak azt kell szeretni, aki téged is szeret, jó hozzád stb. Az az igazi, ha "megdobnak kővel és visszadobod kenyérrel"...

 

Arról meg lehetne vitatkozni, hogy mi a bűn...van-e egyáltalán. Ki szerint bűn, ki állítja fel a kategóriákat. De akkor ez már nem egyfajta ítélet-előítélet? stb, stb...ezek messzire vivő dolgok.