Nos, tegnap ha alles klappt, lezárult a magyar televizilózás egy újabb szégyenfoltja, amit moshatunk aztán hagyományos mosóporral, hipóval, napalmmal, legfejlebb csak egy még nagyobb és büdösebb folt tünteti el, mint ahogy a vöröshagyma szagát is egyféleképpen lehet legjobban szétoszlatni: fokhagymával!
A lezárás persze méltó az eddig látottakhoz. Először még ki kell iktatni a zavaró tényezőket, le kell zárni ezt a kapcsolatot vagy micsodát. Ezek most az én szavaim, de a képernyő túloldalán se nagyon gondolhatták másképp. Persze hótt jogos, aki érzelmeket akar, az nézzen latinamerikai végtelen gilisztát. Itt is ehhez méltóan kezdenek, egy kis (őr)mesteri ébresztés, ami után valami csúnya flashback tör rá eddigi csúnyaságunkra, és ismét elkezd kajabálni ebe után, amelynek viszont úgy látszik, ismét flashback-je van, és inkább elbújik előle. Tökéletes interpretáció, már az előző érzelgősködés során is mindent elsöprően hozta "a lény" pofázása a nagy üzenetet: jaj az emberiségnek...
Naszóval azok ketten meg úgy döntenek - pontosabban kopaszkám, a többi meg mindegy, ez nem kívánságműsor, és ehhez igazítják a haveri körünkben is közismert szállóigét: "Ha nem tetszik, haza is lehet menni!" Csaj meg el is megy, de még nem állja meg egy kis pampogás nélkül, s jön egy újabb paradoxon, hogy az hozta őket össze, hogy különbözőek. De egyben az is vitte őket szét. Át kéne a káoszelméletet nyergelni a matematika helyett az emberi kapcsolatok vizsgálódására. Meg miféle különbözőségről beszélnek ezek? Ha mondjuk én odamennék, na én pl. nagyon különböző lennék hozzájuk képest, persze legfeljebb máshogyan negatív irányba, de hogy már az első egy órában inkább busszal mennék tovább, az is biztos, ha ilyenekkel lennék összerekesztve...
Csajtól tehát megszabadulnak, mi nők meg tartsunk össze, a maradék két olyan, akire az angolban azt mondanák, hogy "she", nemigen veszi a fáradságot, hogy búcsút vegyen tőle, vagy megvigasztalja, mondván a férfiak mind disznók meg hasonló dumák. Vagy a nagy női szolidaritás is csak a barátokköztben létezik már? Akárhogy is, nem leszek meglepve, ha ehhez az életstílushoz igazítják majd a szappanoperákat, ha majd generációváltás lesz...
Ezek után pedig ismét felvisítanak a fogaskerekek, ahogy hatalmas fordulatszámon csikorognak, hogy mivel lehetne még mindig behozni azt a hiányzó félmilliót, úgy tűnik, a múltkori kaszinózás nullszaldós volt. Meg is van a megoldás... én meg eldöntöttem, hogy majd megkérdezem a közgáztanáromat, hogy van-e valami neve annak a jelenségnek, amikor hatalmas veszteséget próbálunk leküzdeni, és ehhez minimális tökével mozgatunk meg minden követ. Speciel már dolgoztam olyan cég mellett, amellyel rendezvényt is szerveztünk, igaz, mellékprogramként és akkor sem követtem a pénzügyeket. Akárhogy is, ez a paradox folyamat ledöbbent, hogy működik... pláne, hogy alig pár nap alatt sikerül csekély promócióval annyi embert összerántani, amely hajlandó fizetni diszkóbelépőt, külön a pólót, és emellett még fogyaszt, sőt, kukkol is...
Az esemény önmagában még semmi több, mint bármelyik hasonló dicsó, minden velejárójával. Legfeljebb az öltözékben. Még ezzel se lenne semmi gáz, tematikus party, váljék egész seggükre. De a magyar nyelv ápolása és művelése már ennél sokkalta fájdalmasabb. Semmi gond azzal, ha szavakat honosítunk, ha egyszer nincs rá megfelelő magyar szó, végül is nyelvünk nagy részben amúgy is török, szláv és német keverék, mindössze csak alapvető szavaink és a nyelvtanunk saját. Velem is hányszor előfordul, hogy egy német vagy angol szónak nem találom a passzentos magyar megfelelőjét. De bazmeg, hát az, hogy rózsaszín, az egy teljesen elfogadott és bejáratott magyar szó, és tökéletes arra, hogy mindenki tudja, mit akarunk vele jelölni. Rózsaszín párduc, Rózsaszín Pittbull, rózsaszínű repülő elefánt, ha nagyon beszittyóztunk, rózsaszín álmok, sőt, "legyen babarózsaszín" az a jobb napokat látott Robur is. NEM pink SZÍNŰ!!! Mit kell itt affektálni kérem szépen. A koncepciót felvezető bájgúnárunk aztán a következő mondatban megadja a kegyelemdöfést Grétsy Lászlónak és társainak, mikor azzal folytatja, hogy a fiúk meg white ruhában jelenjenek meg. Én ugyan kifejezetten internacionalista vagyok, elítélek mindenféle vadmagyarkodást, de úgy vélem, az a legjobb, hogy szerte a bolygón rengeteg olyan dolog van, ami nekem fontos és értéket jelent, de még azon az alap-sémán belül is (mint pl. édesség, régi villamos, rajzfilm) megvannak a különbségek - de attól még mindegy adott esetben, hogy mondjuk magyar, usák, csehszlovák, német, lengyel, vagy svájci produktumról van szó. Legyen globalizáció, de úgy legyen, hogy ne uniformizált legyen, hanem vegyük át egymástól a jó dolgokat, őrizzük meg a sajátunkat, s használjuk fel a továbbiakban, akár ötvözve, akár saját képünkre formálva, akár eredeti formájában mindet - s így lesz a világ mindenhol sokszínű és mégis egyedi.
És valahol a nyelv is pontosan ilyen. Habár ezek úgy érzik, nekik ezt nem muszály észrevenni. (Pontosabban a technikusoknak nem, ők készítették a feliratot.) Egy ilyen rózsaszín-fehér világban persze nem is könnyű. Micsoda szerencsém van, hogy a tévém éppen generálon van, így azt a kései minividi-leszármazottat cipeltem be a konyhából, amit anyám szokott néhanapján bámulni-hallgatni. Aprócska képernyő, és fekete-fehér, tehát egy hatalmas vizuális sokktól menekültem így meg. De méltó is volt ehhez az egészhez, a kiábrándító, lehangoló világok képei mindig fekete-fehérben b@sznak oda a legkeményebben. Lásd Schindler listája, lásd Johnny Got His Gun (amiből a Metallica az One klipjét csinálta), lásd Lacrimosa-borítók. Csak a Lacrimosa ugye legalább szép...
(Közben bejön anyám, kérdezi, mit nézek, erre rávágom: "a bunkókat" - és egyből tudta, miről beszélek.)
S eljön a legvégsőbb pillanat. Ha eddig hiába vártunk néminemű erkölcsi épülést, hát most is hiába tesszük. Normális esetben befuccsolna a bulijuk, s ők bevonulnak a börtönbe. Nade a pedofilokat és csalókat sem ítélik meg egységesen, van, aki már a "gondolatbűnért" is éveket kap, meg van, akinek érdekében a "sztárok" és a nagyközönség emel szót, és fel is mentik őket, vagy legalábbis könnyen megússzák a dolgot, s népszerűségük ettől csak emelkedik. Most sem történik másképp, hogy minden jótett elnyeri méltó büntetését és minden gaztett a maga méltó jutalmát. Sőt, még "shoppingolni" is el lehet menni belőle (Széchenyit pedig fúrópajzsként használhatják a négyesmetró rekordgyorsaságú megépítésére, úgy forog a sírjában, hogy a magyar nyelv ápolására létrehozott testülete csak tehetetlenül néz mint mozi a Roziban...). A végén pedig csak gúnyosan vigyorognak a képünkbe maffiózókat utánozva, hogy lehetsz akármilyen prosztó, a végén csak neked fog állni a zászló, mert a világ teli van hasonszőrűekkel...
közben nekem felrémlik az igazi méltó befejezés... ahogy nem egy üres majomházban, mint a baromságshow-k esetében, hanem egy teli börtöncellában húnynak ki egymás után a lámpák, majd a kamera távolodik kifelé a folyosón, majd a bv-intézet udvarán, végül pedig a falakon kívül... s maradjanak velünk, mert végre valami normális műsor következik...
"Dream on brothers, while you can
Dream on sisters, I hope, you'll find the one..."
(Iron Maiden - Wasting Love)
