Békamese

Egy nap egy csapat béka ugrált keresztül az erdőn, és útjukon egy mély gödör mellett haladtak el. Két béka olyan ügyetlenül ugrott, hogy beleesett a gödörbe. A többi béka odasereglett, hogy megnézzék, lehet-e rajtuk segíteni. Mikor látták, mennyire mély a gödör, a csüggedt békacsapat úgy döntött, hogy a helyzet reménytelen; lekiáltottak két társuknak, hogy készüljenek fel a halálra, mert ebből a gödörből az életben ki nem jutnak.

A két szerencsétlen béka nem akart belenyugodni a végzetbe, és teljes erejükből ugrálni kezdtek. Néhány béka a csapatból lekiáltott, hogy ne is reménykedjenek a kijutásban, és hogy nem kerültek volna ilyen helyzetbe, ha óvatosabbak lettek volna és engedelmesebbek a békatörvényeknek.
Más békák bánatosan azt kiáltották, hogy hiába a fáradság, inkább használják erejüket arra, hogy felkészüljenek a halálra.

Végül az egyik béka megfogadta társai tanácsát: fáradtan és csüggedten megadta magát a végzetnek, lefeküdt a gödör aljára és meghalt, míg a fenti békák tehetetlen bánattal szemlélték. A másik béka azonban erejét megfeszítve ugrált tovább, bár testét összetörte a fájdalom és a kimerültség.

Társai kiáltoztak neki, hogy fogadja el sorsát, ne kínozza magát tovább, és adja át lelkét a halálnak. A fáradt béka egyre nagyobbakat és nagyobbakat ugrott, míg végül csodák csodájára úgy elrugaszkodott, hogy egy hatalmas szökkenéssel kiugrott a gödörből.

A békacsapat boldogan ünnepelte a bámulatos szabadulást, és köré gyűlve megkérdezték: "Miért folytattad az ugrálást, amikor mondtuk, hogy reménytelen?" A béka döbbenten olvasta le társai szájáról a kérdést; jelbeszéddel elmondta nekik, hogy ő süket, és amikor ugrálás közben látta, hogy kiabálnak és hadonásznak neki, biztatásnak vette azt. Ebből merítette az erőt ahhoz, hogy sorsával szembeszállva a végsőkig próbálkozzon.