Kedves Serenic,

mindig tudtam csodálni azokat az embereket, akiket el tud ragadni a képzelet heve, mert én bizony túlontúl földhözragadt gondolkodású lény vagyok. Amiket leírtál, azok számomra futurisztikus álmok, noha lehet, hogy csak számomra azok, neked minden bizonnyal realitásnak tűnnek. Ami a xenotranszplantációt (e fogalom alatt most itt állati szervek emberbe való beültetését értem) illeti, annak immunológiai akadályai -elméleti oldalról legalábbis- már nincsenek, ott van viszont az a kérdés, hogy vajon mit szabadít rá az emberiségre a beültetett állati szervvel óhatatlanul az emberbe kerülő vírusok sokasága. Az emberben is rengeteg olyan vírus van, ami vagy sosem, vagy csak igen ritkán okoz megbetegedést, ugyanez a helyzet az állatokkal is; a sertés, amely a legalkalmasabnak tűnik a xenotranszplantációra, éppúgy vírusfajták százait, ezreit hordozza minden panasz nélkül, olyannyira, hogy ma fogalmunk sincs egy csomó ilyen vírus létezéséről. Ennek következtében nincs felelős tudós, aki megmondhatná, hogy a sertésben alvó vírusok okoznak-e az emberben megbetegedést. A xenotranszplantációval foglalkozóknak ma ez a legfőbb problémája. Magam inkább elképzelhetőbnek tartom (ha már álmodunk a jövőről..) az őssejtkutatásból majdan kinövő "szervgyártást", amikor a beteg saját sejtjeiből tudunk majd szervet, vagy a szerv funkcióját megfelelően ellátó szövetet képezni, és ezt ültetjük be. Ennek sem etikai, sem virológiai akadályai nem lesznek, az immunológiairól nem is beszélve.

Béke veled: Abu Rashid