Szabó István Mihály:

 

Magyar őstörténettudomány: kritikai ambíciók

szaktudományi alapismeretek nélkül

válasz Simon Zsoltnak is

 

 

 

Az őstörténettudomány (és tőle elválasztha­tatlanul a régészet) sokrétű feladatkörének és céljainak megfelelően már a huszadik szá­zad derekán kialakította jellemző profilját, mely lényegében a társadalomtudományok szemléletének és a természettudományok vizsgáló módszerei alkalmazásának elvá­laszthatatlan ötvöződéséből formálódott. Ez a tény e komplex tudományterület képvise­lőitő1 igencsak sokoldalú és sokrétű felkészü­lést igényel. Vannak azonban, akik úgy érzik, hogy e szigorú feltételeknek nem minden­ben felelnek meg. Azok számára, akik csak szűk szakmai profilú munkaközösségekben, vagy még ilyenekben sem dolgoznak, e kö­vetelmény - az együttműködési lehetősé­gek híján - esetenként csaknem teljesíthe­tetlen lehet, ezért elvitatása egyszerűbb meg­oldásnak tűnik. Mások a mindentudást szi­mulálják. Végül a merészek, kemény kritiká­val csapnak le mindenre, amit nem értenek. Így szándékoznak maguk körül biztonsá­gosan ellenvélemény-mentes mintegy átjár­hatatlanul lepusztított és szellemében meg­mérgezett "gyepű" -t teremteni.

Napjainkra azonban minden megválto­zott. Az őstörténettudomány egyik segédtu­dományának, a humán genetikának egy ki­vételesen nagy nemzetközi munkaközös­sége, megkülönböztetetten mértékadó pub­likációs fórumon, forradalmian új eredmé­nyekkel állt elő és ezeket korrekt módszerek­kel bizonyítani is tudja: Így pl. a magyarok ősei negyvenezer esztendővel ezelőtt tele­pültek Európába. Utódaik - kontinensünk né­pei között és populáció szinten - még ma is határozott genetikai önazonossággal rendel­keznek. Egybehangzó ez az észak-európai nyelvészek megállapításaival, miszerint Euró­pa keleti térségében már a jégkorszakban is hatalmas uráli nyelvterület létezett. Az európai népek kollektív őstörténetének kutatása, ro­konságuk felderítése ma a nyugati tudomá­nyos műhelyekben új, jórészt genetikai ala­pokon bontakozik ki. Mindezzel ellentétes magyar eredetelméletek kitervelői, különö­sen a mindenfajta ősi magyar eredeztetéssel ab ovo ellenszenvezők, csakúgy, mint a "ma­gyar keveréknép" elmélet kiagyalói most nagy bajban vannak (ezeknek meg Simonnak ég a háza - Ucalegon! - nem a szomszédé!). A genetikusokat a pokolba kívánják. Az északi nyelvészekre és a velük közös platformon dolgozó magyar kollegáikra kígyót-békát kiál­tanak. Mindent bírálnak, minden irányba csap­kodnak. Nézeteik túléléséért és egzisztenciá­jukért még a magyar nemzeti értékeket és érdekeket is hajlandók feladni. Válogatott módszerekkel (még a gyenge szakismerettel rendelkező tanítványaik agresszivitását és arroganciáját is segítségül híva) támadják mindazokat, akik az új ismeretekre mernek alapozni. De lássuk mindezt közelebbrő1.

 

1.) A magvar őstörténetkutatás alapvető feladata:

Eleink régmúlt történetének, biológiai leszár­mazásának és kultúrája fejlődésének felderí­tése. Az eredményeknek a tudomány mindennemű illetékes szakterülete mai állása szerinti valósághű bemutatása, bármilyen szándékos, a szubjektív megítélésből szár­mazó szépítés, rontás ill. torzítás kizárásával.

 

2.) Mikrobiológia és őstörténetkutatás

Simon, (l) feltehetően mestere sugallatára ösz­szerovott, archaikus felfogású "vitairat" -át a Magyar Tudomány probléma nélkül méltat­ta közlésre, amire viszont a benne ugyancsak célbavett Mundus Kiadó, igényessége foly­tán, bizonyosan nem lett volna hajlandó. Ira­tában elsőnek hozzám, mint mikrobiológus­hoz (mint szerinte illetéktelenhez) provoka­tívan intézett, primitív megállapítását talál­hatjuk: a mikrobiológia nem tartozik az ­történetkutatáshoz szükséges diszciplinák közé! E nagyfokú dilettantizmust tükröző tévedés cáfolata valójában szükségtelen. Mégis, lássunk egyetlen példát: a Pleisztocén/ Holocén átmeneti korszakból származó fosszilis csont-és szerves maradványokból jelenleg számos, az emberiség történetének kutatásában érdekelt mikrobiológiai labora­tóriumban kísérelik meg azoknak a virális vagy bakteriális kórokozóknak a kitenyész­tését, melyek felelősek lehettek a korabeli európai nagyemlős populációknak a földtör­téneti időskálán is nagyon gyorsnak ítélhető és esetenként fajok végleges kihalását is eredményező, járványszerű pusztulását. A kórokozók sikeres visszaizolálásával, identi­fikálásával és az anyagcsere-típusaikra jel­lemző patogenitás il. patogeográfia ismere­tében ugyanis jobban megérthetnénk e kor­szak természeti-társadalmi eseményeinek sajátos dinamikáját. Ma a zsákmányállatok­nak a jégkorszak végén lezajlott tömeges pusztulására vezetjük vissza kontinensünk vadásztársadalmainak felbomlását, az ezt kö­vető hatalmas mérvű intra- és interkontinen­tális népmozgások megindulását, továbbá a lakosságnak radikális életmódváltoztatáshoz vezető kényszerét (áttérés növénytermesz­tésre és haszonállattartásra).

Simon önelégült stílusának élesen ellent­mondó, feltűnő szakismereti hiányosságait ebben az esetben megérthetjük, ha tekintet­be vesszük a hazai régészképzésnek az utób­bi években - Szabó Miklós akadémikus út­törő kezdeményezésére - a természettudo­mányok felé is nagy lépést tett tanulmányi programját, mely azért minden modernizá­ciója ellenére, a mikrobiológiát és módszereit még nem minősítette tananyaggá. Így az ifjú régészgeneráció tagjai aligha tudják majd az ásatási leletek fém-, textil, bőr stb. állagában idővel mikrobiológiai korróziós hatásokra végbement változásokat a követelmények­nek megfelelő módon értékelni. Hasonlóan nem lesz fogalmuk arról, hogy létezik a pa­leopatológia tudománya és ennek már ki­dolgozták módszertanát is arra, hogy az egy­kori humán-, állat- és növénypopulációknak az emberi társadalom történetére is döntően kiható egészségi állapotát feltárhassák. Más­részt ismeretes, hogy a talajok mindenkori termékenysége mindig is elsődleges meg­határozó tényezője volt az emberi társadal­mak gazdasági-kulturális állapotának és fej­lődésének. A paleopedológia a fosszilis talajok jelen fizikokémiai állapotából, ásványtani ­szerveskémiai analízisek alapján, részletei­ben deríti fel azt az egykori biokémiai-mik­robiológiai talajdinamikát, amelye talajok valamikori termékenységi szintjét határoz­hatta meg. Ezzel a történészek számára döntő fontosságú információkkal szolgá1hat.

A történészek és - a modernizált képzés ellenére - a régészek között is mindig lesznek, akiknek a kizárólagosan társadalomtudomá­nyokhoz sulykolt agyához, Simonéhoz hason­lóan, az őstörténetkutatás számos nélkülöz­hetetlen természettudományos aspektusa sohasem jut el. Inkább a hiányos alapismere­tekkel is jól fejleszthető kritikai érzékük (de nem a kritikára alkalmasságuk!) tökéletesíté­sére törekednek. Mindazonáltal többségük mégiscsak tud majd - bizonyosan sokkal töb­bet is - a mikrobiológia tárgyköre felő1 és nem reked meg a Simon-i általános iskolai szinten.

 

1 Simon, Zs.: Iam proximus ardet Ucalegon. Szabó István Mihály: A magyar nép eredete. Az uráli népek eur­ázsiai-amerikai őstörténete. Magyar Tudomány, 2005/ 9. 1152-1157.