HegyenVolgyon Creative Commons License 2005.12.13 0 0 127

Üdvözlöm én is az újonnan megjelenteket és úgy általában véve mindenkit, valamint köszönet a rádióamatőröknek a gyors reagálásért.

 

Igazából sajnálom, hogy ebből a jó ötletből ilyen tipikus indexes fikázás kerekedett, én tényleg csak azt szerettem volna, ha a témához többet konyító emberek is megjelennek és kultúráltan véleményezik a leírtakat.

 

 

HG4I!

Tisztelettel kérlek meg, hogy kicsit kevésbé lekezelően próbálj meg reagálni a kevésbé tudományosan (és kevésbé hivatalosan) közelítők felvetéseire. Azért mert valaki nem úgy gondolkodik, mint Te, nem kell széjjelmarcangolni. 

 

 

Ellenkezem veled a emberi agy érzékelésének kérdésében is, ugyanis ott valóban bőven vannak olyan területek, amit nem lehet egyszerű vaskalapos fizikával megmagyarázni. Ilyen pl a tudományosan nem elismert, de határozottan létező telepátia is (ennek hol a szenzora?)

 

A Bolsh által említett düh, nyugalom, szeretet érzékelése sem valószínű, hogy marhaság, mert egyes szenzibilisebb személyek képesek ilyet is érzékelni vizuális és audio kapcsolat nélkül is. Persze ezt is meg lehet magyarázni pl igen fejlett, nem tudatos szag érzékeléssel, gondolok itt a feromonokra.

Továbbá én azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy vannak az agynak még nem ismert receptorai, amik lehetnek akár magában az említett "szerv" belsejében is.

Túlságosan ismeretlen terület ez még ahhoz, hogy biztonsággal kijelenthessük, 5 érzékszervünk van és kész...

 

 

Az eredeti témához visszatérve, a többiben egyetértek. 

Nem megalapozott, titokzatoskodó, érzelmekre ható, a logikai buktatókat ügyesen megkerülő szövegnek tűnik.

 

 

v