Ám a magzat örökölhet, tehát jogalany, amennyiben élve születik, és az örökhagyás a születése előtti 300. nap előtt történt. A jog ui. 300 napban határozza meg a terhesség hosszát.

Tehát kicsit visszás a helyzet: egyszerű öröklési eseteknél a jog nem habozik legalább feltételesen jogalanynak tekinteni a magzatot, legyen akár pár napos szedercsíra állapotban, míg abban a súlyos erkölcsi kérdésben, amely tekintetében a társadalom is megosztott, szépen kihátrál a dolog mögül, és azt mondja, jogi eszközzel ez nem állapítható meg. Hát, végül is, igazuk van, nem. De akkor az öröklés sem biztosítható jogi eszközzel magzat esetében.

A vége az a dolognak, hogy erkölcsi kérdésekben magadra hagy minden és mindenki, és dönts egyedül.

Mindig abortuszellenes voltam, és az is maradok. Pedig több nagy pofont kaptam ez ügyben, amikor a legjobb barátaimról és néhány ismerősömről is kiderült idővel, hogy volt abortusza. Igyekeztem megérteni őket, többüknek volt már vagy azóta született gyermeke, és tudom, milyen mérhetetlen fájdalom ez, elég, ha elképzelem, hogy akár a kislányom is meghalhatott volna egy abortusz nyomán.

Az abortusz egy semmivel nem igazolható erkölcsi rossz. A katolikus egyházjog a legsúlyosabb, azonnal beálló kiközösítéssel sújtja az anyát, az orvost és az aktív résztvevőket (csak katolikusnak kereszteltekre vonatkozik!). De ez csak egy jogi aktus, amint a tabletta biológiai/kémiai "aktus". A megoldás, úgy tűnik, marad Istennél: ő ítél, és ez a szerencsénk, ezt már többször mondtam.

Üdv:

Balázs